2022. március 3., csütörtök
Szabadulás
– Anya, apa, nagyon sajnálom! – vallotta be Trent.
Valahányszor részt vett az egyházi táborokon, miközben az ifjúsági lelkészt hallgatta prédikálni a Bibliából, Trent mindig azt hitte, hogy a prédikációk a körülötte levő gyerekeknek szólnak. Isten hozzájuk, és nem hozzá beszél.
Ez alkalommal azonban Isten keményen megrázta Trentet. Valósággal sokkolva érezte magát, amikor felismerte bűnösségét – mert azt hiszi, hogy jobb mint a többiek; mert szemtelen; mert otthon már több mint egy fél éve folyton ingerült a feladatai miatt; és mert becsapta a szüleit, amikor tudtuk nélkül többször is távozott otthonról.
Amikor azonban hazaért, azonnal beszélni akart a szüleivel.
Édesapja próbálta felmenteni őt a bocsánatkérés kötelessége alól:
– Hé, keményfiú, nincs semmi baj.
– Nem, apa. Semmi sincs rendben – tartott ki Trent. – Önmagamnak ártottam, és benneteket is megbántottalak. Többé nem akarok ilyen ember lenni.
Olvasd el Kol 3:5-9 verseit!
Miért akar Isten téged mindenképpen megváltoztatni?
A tévedéseid miatt Isten büntetését érdemled. Emellett azonban még súlyos fájdalmat is okozol magadnak. Tehát lehet, hogy szomorúságot fogsz érezni, amint rájössz a bűn szörnyű voltára. A 107. zsoltár kiválóan fejezi ki ezt a gondolatot: „Akik setétségben és a halálnak árnyékában ülnek, megkötöztetvén nyomorúsággal és vassal; mert ellenszegültek az Isten beszédének, és a Felségesnek tanácsát megutálták” (10-11. v.).
Ha igent mondasz Istennek, amikor felkínálja számodra a megbocsátást, akkor megszabadulsz a bűn büntetése alól. Van azonban még egy rablánc, amit Isten szeretne elszakítani: ez a bűn okozta fájdalom.
Fogadd el az isteni megbocsátást, de ugyanakkor engedd, hogy szabadítson meg téged, hogy többé ne ejts sebet se magadon, se másokon. E második lánc szétszakítása akkor kezdődik el, amikor elismered, hogy szabadulásra van szükséged. Ekkor megengeded Istennek, hogy megszabadítson, és teljes engedelmességet tanúsítasz iránta.
Melyek miatt jő az Isten haragja az engedetlenség fiaira; melyekben ti is jártatok régenten, mikor éltetek azokban. Kol 3:6-7