2022. január 30., vasárnap
Láthatatlanság
Mary már arra sem emlékezett, hogy mikor vált láthatatlanná. Természetesen voltak pillanatok, amikor az emberek megláttak egyet s mást belőle – de ezek általában mind negatívumok voltak. Például akkor, amikor a diákok kiáltozásaitól zsongott az iskola, mert a folyosón végigvonult Mary, akinek csak az orra látszott ki a fején éktelenkedő hatalmas kosár alól.
Általában jelentkezett órán, és olyankor mindig jó jegyet kapott. De még akkor is azon csodálkoztak a többiek, hogy miként emelkedhet a magasba egy test nélküli kéz. De csodálkozásuk nem tartott sokáig, mert néhány nap múlva még a keze is eltűnt.
Egyik nap Mary ott volt a többi diákkal az étkezdében, de senki sem vette észre a jelenlétét. Hintázni kezdett a széken, ami kibillent alóla. Mary elterült a padlón, és ekkor egy másodperc erejéig mindenki meglátta őt.
Mary év közben a családjával együtt máshová költözött. Régi iskolája elküldte az új tanintézménynek a róla szóló jelentéseket, volt tanárai kihúzták a nevét a naplóból, és a szekrényét egy másik diák kapta meg. Az iskolában már senki sem emlékezett arra a lányra, aki egykoron a társuk volt.
Olvasd el Zsolt 25:16-21 verseit!
Mi adhat még reményt, amikor magányosnak érzed magad?
Isten nem arra teremtett, hogy egyedül éld le az életed. Úgy alkotott meg, hogy másokkal és Ővele is barátságot ápolj. Értelmet adott, érzelmeket lehelt beléd, és emberek közé helyezett. Nem kell magányosan élned. Ezenkívül szabadon eldöntheted, hogy segítesz-e vagy sem másoknak, és hogy imádod-e Istent, vagy sem.
Itt azonban van egy gond. Noha Isten mély baráti kapcsolatokra teremtett bennünket, mi rontottuk el a dolgokat. Megrontottuk a kapcsolatunkat Istennel és az emberekkel. Ennek tudható be, hogy néha mindannyian úgy érezzük magunkat, mint Mary – láthatatlannak, távolságtartónak, barátok nélküli személynek.
Amikor magányosnak érzed magad, Isten hallja minden panaszodat, és előkészíti a terepet, hogy barátokat hozzon az életedbe, és örömöt szerezzen számodra. Meg akarja mutatni, hogy jó érzés kedves barátnak lenni és felemelő barátságokra lelni.
Tekints reám és könyörülj rajtam, mert árva és szegény vagyok! (Zsolt 25:16).