2022. január 16., vasárnap
Kár
Talán nincs is gusztustalanabb helyzet annál, mint amikor a parkban mezítláb frizbizel, és hirtelen belelépsz valamibe, ami hideg és nedves. Felkiáltasz, majd egyik lábadon ugrálva vízcsap után nézel, ahol lemoshatod a kacsa- vagy kutya ürüléket.
Pál apostol is valami hasonlóra gondolva írta a következőket a filippibeli keresztényeknek.
Olvasd el Fil 3:7-11 verseit!
Mi a legfontosabb az életben? Pál apostol szerint mi az, ami nem fontos?
Pál a lehető legérthetőbben fogalmaz: mindaz, amit valamikor fontosnak tartott, már csupán „szemét” számára. Az általa használt kifejezés jelentése: „szenny”, „értéktelen dolog”, vagy –még szemléletesebben fogalmazva – „trágya”. Jézus megismeréséhez viszonyítva minden csupán szemét. Pál valósággal sokkol azzal az igazsággal, amely szerint az életben a legjobb dolog nem az, amivel rendelkezünk, vagy amit teszünk, hanem az, hogy ismerjük Krisztust.
Akár szélsőséges, furcsa lelkiségnek is tűnhet ez a fajta odaadás, ami lehet, hogy szerinted a szülőknek és a lelkészeknek lett kitalálva, de nem neked. Íme azonban hogyan működik mindez a valós életben.
Mindennél jobban szeretnél Isten közelében maradni. Mindent Isten akarata szerint teszel, függetlenül attól, hogy a végeredmény szenvedés lesz-e vagy siker. Hűségesnek lenni többet jelent bizonyos szabályok betartásánál, gyülekezetbe járásnál és arra való törekvésnél, hogy ne bántsd a kisebb testvéredet. Azt jelenti, hogy a világegyetem Urának a barátja vagy, ugyanakkor igyekszel megismerni Istent, örülni Őbenne, és minden tetteddel szolgálni Őt.
Azon meggyőződésed, hogy van lehetőséged közeledni Istenhez, nem csupán egy múló álom, ami azonnal elillan, amint kinyitod a szemed. Pál hite bántalmazások, megkövezés, hajótörés és üldözés által lett próbára téve, ennek ellenére sok más hívővel egyetemben egyetért a Biblia azon kijelentésével, hogy jobb egy nap Istennel, mint ezer nélküle (Zsolt 84:11).
Sőt annakfelette most is kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt… és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem. (Fil 3:8)