2022. január 2., vasárnap
Ha halogatod, veszítesz
Keri épp harmadjára nyomta meg az ébresztést halasztó gombot, amikor édesanyja kopogtatás után benézett a szobába.
– Keri, nyolc óra van! Fél óra múlva indulnunk kell a gyülekezetbe!
Miközben Keri a konyhába vánszorgott, sírás gyötörte.
– Miért van erre szükség? Miért nem lehet nekünk is néhány szabadnapunk? Csak neked és apának kellene elmennetek, mert szerettek gyülekezetbe járni.
Keri szerint a bibliatanulmány teljesen rendben volt, mert miközben a tanító beszél, ő nyugodtan cseveghet a barátaival. Viszont, ha arra gondolt, hogy ezen kívül még az egyórás istentiszteletet is végig kell hallgatnia, az már valósággal őrületbe kergette. Szülei nem tartották szórakoztatónak, ahogy utánozta az orgona hangját, de ő sem értette, hogy a lelkipásztor miért veszi annyira komolyan a dolgokat.
Így morfondírozott magában: Egy napon majd úgyis itthon maradok, s attól kezdve többé nem megyek a gyülekezetbe.
Olvasd el Kol 1:10 versét!
Miért akarna bárki is az „Úr tetszésére lenni mindenben”?
Mielőtt elhatározzuk, hogy bízunk Istenben, nagyjából csupán annyi értéket tulajdonítunk az Ő követésének és az Úrban lelhető örömnek, mint a Happy Meal-menűben található játékfiguráknak, amiket aztán ott felejtünk az udvar sarkában levő homokozóban. Ezért ahelyett, hogy elismernénk Istent mint a világegyetem Királyát, saját magunk irányítjuk az életünket. Isten lázadó ellenségei lettünk.
Tudd meg, hogy Isten megtalálta a módját, hogy visszavezessen Önmagához. Noha a bűneink miatt halált érdemlünk (Róm 6:23), Krisztus elszenvedte helyettünk a büntetést. Helyettünk halt meg a kereszten, hogy megbocsátásban részesülhessünk (Kol 1:21-23).
Amint erről meggyőződést nyersz, máris nyomós okod van teljes mértékben Jézusnak szentelni önmagad. Bűnvallomást teszel: Uram, vétkeztem. Nem hittem, hogy ez a Te érdemed, mert megvetettelek. De most elfogadom a Krisztus által felkínált megbocsátás és élet ajándékát. Isten barátjává lettél, így már eldöntheted, hogy naponta Őt követed, hiszen felfogtad a Vele való kapcsolat mérhetetlen értékét. Ő váltott meg, és vezetett el szeretetének országába, ezért megérdemli, hogy életed minden apró vetületét felajánld Neki.
Hogy járjatok méltóan az Úrhoz, teljes tetszésére, minden jó cselekedettel gyümölcsöt teremvén és nevekedvén az Isten megismerésében. (Kol 1:10)