myBible logó myBible
Fiókom

2022. január 12., szerda

A fal

Kelet- és Nyugat-Berlint közel harminc éven keresztül fal választotta el egymástól, családokat, barátokat szakított szét. A keleti oldalon élők szenvedtek a szennyezettség, a szegénység és a politikai hatalom túlkapásai miatt, és nem is mertek álmodni a fal nyugati oldalán élő emberek által élvezett szabadságról. Akik mindenáron meg akartak szökni Kelet-Berlinből, azoknak szögesdróttal, ölésre kiképzett vérebekkel, aknák és géppuskák fenyegetésével kellett szembenézniük. 
Önszántából senki sem választaná, hogy egy fal azon oldalán éljen, amely elszakítja mindattól, ami örömöt jelentene számára. Senki sem akar egy börtönhöz hasonló városban, országban élni. Mindezek mellett mi mindannyian a falépítés kiváló szakértői vagyunk. Saját döntésünk alapján szakadunk el Istentől és az Ő jóságától. 
Olvasd el Lk 15:11-24 verseit!
Hogyan távolodik el egy fiú az ő apjától? 
Mélyen önmagunkban mind olyanok vagyunk, mint ez a fiú (Róm 3:23). Némelyek nyílt csatát vívnak azért, hogy minden úgy történjen, ahogy ők akarják. Mások félnek a tévedéstől – pedig, ha biztosak lennénk abban, hogy a bűn nem eredményez halált, akkor sokkal szívesebben cselekednénk azt, amit a tékozló fiú. 
Valahányszor figyelmen kívül hagyjuk Isten szavát – amikor vétkezünk gondolataink, szavaink vagy cselekedeteink által –, újabb téglát építünk be a közénk és Isten közé magasodó falba. Ezt a falat nem Ő építi, hanem mi, valahányszor a bűn mellett döntünk. És miközben épül a fal, a bűn elválaszt Istentől, mivel a bűn lehetetleníti el az Istennel való barátságunkat. 
Az elszakadás most kezdődik el, de akár örökké eltarthat. Ha nem fogadjuk el azt, ahogy Isten le akarja dönteni a falat, akkor majd halálunkkor kell rájönnünk, hogy a fal örökre megmaradt (Róm 6:23). Elszakadunk Istentől, valamint mindattól a sok jótól, amit Ő adott számunkra. Egyetlen telefon, televízió vagy műholdas antenna sem segíthet majd abban, hogy a falon túlról kapcsolatot létesítsünk a családunkkal, a barátainkkal vagy Istennel. Egyáltalán nem mese az, hogy a falakon belül – vagyis a tűz tavában – végezhetjük be az életünket. Ez a valóság. 
A fiú visszatért az őt váró édesapához. Atyánk is arra vár, hogy újra a barátaivá fogadhasson. Elküldte a Fiát, Jézus Krisztust, hogy rombolja le az általunk épített falat. És ezt egyedül Ő teheti meg.

Mikor pedig még távol volt, meglátá őt az ő atyja, és megesék rajta a szíve, és oda futván, a nyakába esék, és megcsókolgatá őt. (Lk 15:20) 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.