myBible logó myBible
Fiókom

2022. február 26., szombat

A CSOMAGTARTÓBAN

Cassie és öccse, Brent, a templom előtt álltak, mialatt valaki a „Nászindulót” játszotta az orgonán. Cassie korábban soha nem képzelte el menyasszonyként az édesanyját. Amikor édesanyja az oltár elé lépett, mindenki egyenesen állt – Cassie az édesanyja mellett, Brent pedig Ryan mellett, aki ezentúl a mostohatestvérük lesz.

Brent azt gondolta, hogy minden nagyszerű lesz. Új játszótársat kap, és még egy apukát is, akivel majd együtt szórakozhatnak.

Cassie igyekezett szépen mosolyogni, de közben hatalmas ürességet érzett a gyomrában. Megvetette Ryant, az elkényeztetett kicsikét. Hamarosan vigyáznia kell rá. Cassie legnagyobb félelme az volt, hogy elveszíti az édesanyját. Ő és az édesanyja a kezdetektől fogva a legjobb barátnők voltak. És most nem elég, hogy az édesanyjának új kapcsolata van, Cassie-nek ezentúl állandóan meg kell őt osztania másokkal.

Nehéz elképzelni, mi vár az emberre, amikor új családot alapít. Cassie édesanyja és Brent abban reménykedett, hogy új családjuk jobb lesz, mint a magány, de Cassie rettegett attól, hogy elveszíti az egyetlen olyan kapcsolatot, amelyre valóban számíthatott. A helyzet ugyanaz volt, az elképzelések azonban különböztek.

Egyes újjáépített családok boldogak és működőképesek lehetnek, míg mások nem.

Olvasd el Róm 12:18 versét!

Mi a kötelességed, amikor olyan emberekkel kell kijönnöd, akiket nem feltétlenül kedvelsz?

A kapcsolatok olyanok, mint az autóvezetés. Ha barátokról van szó, általában te ülsz a sofőrülésben. Elvileg megválaszthatod a barátaidat, bizonyos korlátok figyelembevételével. Ha iskolatársakról vagy csapattársakról van szó, rendelkezel bizonyos szintű választási szabadsággal. Olyan, mintha másodpilóta lennél. De ami a családodat illeti, nos, ebben az esetben nincs választásod. Mindannyian a csomagtartóban utaztok, akár tetszik, akár nem.

Mégis lehet szereped a csomagtartó kényelmesebbé vagy még zsúfoltabbá tételében. Minden családban történnek időnként összeütközések, de afölött legalább van irányításod, hogy te leszel-e az a személy, aki belekönyököl a másikba, lökdösődik, vagy mindenkinek lekever egyet. Dönthetsz úgy, hogy nem rúgsz a csomagtartó ajtajába, vagy nem lyukasztod ki az üzemanyagtartályt, és aztán gyújtasz gyufát, ezáltal veszélybe sodorva valamennyi utazó életét.

Arról nem dönthetsz, hogy kivel osztod meg a csomagtartót, de van hatalmad a saját cselekedeteid felett.

Ha lehetséges, amennyire rajtatok áll, minden emberrel békességesen éljetek. (Róm 12:18)

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.