2021. december 30., csütörtök
A Szentlélek által megkeresztelt tizenkettő
„Amilyen könyörülő az atya a fiakhoz, olyan könyörülő az Úr az őt félők iránt” (Zsolt 103:13)
Efézusban Pál tanítványokkal találkozott. A mindig közvetlen apostol fontos kérdést intézett hozzájuk: „Megkaptátok-e a Szentlelket?” „Nem is hallottuk, hogy létezik Szentlélek!” – jött a válasz. Érdekes, hogy bár ezek a tanítványok is tizenketten voltak, mégsem tartoztak azoknak a csoportjához, akik a Megváltóval jártak. Keresztségük után mind a tizenketten megkapták a Szentlelket, aminek következményeként nyelveken szóltak és prófétáltak.
Megjegyzendő, hogy a Lélek kiáradása az ő esetükben konkrét eredményt hozott: képessé tette őket arra, hogy bárkinek hirdessék az evangéliumot, így bármely nemzetiségű személy megértette az üzenetüket. A Lélek nagyon hasznos ajándékkal látta el őket, ami azonban nem az emberi eszköz felmagasztalását célozta meg, hanem azonnali és tényleges szükségletnek tett eleget. Itt már nem volt idő idegen nyelvtanfolyamokra vagy kiképzésre. Következésképpen a Lélek tette képessé a kegyelem által megérintett személyeket, hogy a megváltásra éhező embereknek hirdessék az üzenetet.
Isten nem tesz haszontalan dolgokat. A jó hírnek a lehető legrövidebb időn belül el kellett jutnia a föld végső határáig, ezért olyan hírvivőkre volt szükség, akik az igazságot el tudták magyarázni az embereknek.
Az ember általában különleges megnyilvánulásokra vágyik, pedig a legtöbb esetben csak nagyon egyszerű és hasznos eszközökre van szüksége. Mint gyermekei szükségleteit ismerő Atya, a gyermeki státusszal együtt megadja fiainak és leányainak az életükhöz és a küldetésükhöz szükséges különleges képességeket is.
Elmélkedésre: Ha megértenénk és elfogadnánk azt, hogy valóban a számunkra legtalálóbb időszakban élünk, és hogy életünk épp most éri el a legnagyobb teljesítőképességét, akkor egészen másképp állnánk a szolgálathoz. Sokkal nyíltabb és beteljesültebb életet élnénk és sajátítanánk el. Ha majd egyszer visszatekinthetünk az életünkre, biztosan meg fogjuk állapítani, hogy ez az időszak volt számunkra a legjobb, és akkor majd nagyon hálásak leszünk.