myBible logó myBible
Fiókom

2021. december 27., hétfő

Végeredmény: 12-2

„Ímé, nem oly rövid az Úr keze, hogy meg ne szabadíthatna, és nem oly süket az ő füle, hogy meg nem hallgathatna” (Ésa 59:1)

Szövevényes körülmények eredményeképpen Ábrahámnak a szolgálónőjétől, Hágártól született meg az elsőszülött fia. Ismáel már serdülőkorú volt, amikor megszületett a testvére, Izsák. Érdekes, hogy az egyiptomi Hágár fiának, Ismáelnek pontosan tizenkét fia született, őket a Biblia „fejedelem” névvel illeti. Izsáknak azonban csak két fia született: Ézsau és Jákob. Isten azt ígérte Ábrahámnak, hogy oly sok utóda lesz, mint a tenger fövénye, vagy mint az ég csillagai. Mindezek mellett úgy tűnt, hogy már a kezdet nem olyan volt, mint amire számított.

De kik voltak Ismáel leszármazottai? Nos, egyszerű megfogalmazás szerint ők a mai muzulmánok. Az iszlámista hívők is Ábrahámot tartják az atyjuknak, és ők is egyistenhívők. Az Ábrahámnak adott ígéret bizonyos mértékben Ismáel révén teljesedett. Igazság szerint Isten ígérte meg Ábrahámnak, hogy Ismáelt is nagy nemzetté teszi. Ábrahám életének nagy próbája – különösen az, hogy a feleségével együtt nem volt türelme kivárni az isteni ígéretek teljesedését, és a kezükbe vették a kezdeményezést, ami óriási hiba volt – segít megértenünk egy nagy igazságot: Isten még akkor sem hagyja kiteljesedni az igazságtalanságot, amikor az ember hibát követ el. Egyáltalán hibás volt-e Ismáel a szülei tévedései miatt? Úgy tűnik, hogy Isten éppen ezért áldotta meg őt jobban, miközben a „hivatalos” örökösnek csupán két gyermeket adott. A másodrangú örökös tizenkét fia ráadásul vezető szerephez jutott, fejedelem lett.

Meg kell jegyeznünk, hogy Ábrahám szerető szülőként gondoskodott Ismáelről és az utódairól. A terv és a küldetés, ami Izsákra vonatkozott, semmivel sem csökkentette Isten gondoskodását Ismáel iránt. Az Úr hozza fel a Napot minden emberre, megkülönböztetés vagy részrehajlás nélkül, és minden gyermekének Ő adja az áldásokat.

Elmélkedésre: Isten nem tesz különbséget, Ő minden embert odaadóan szeret, és különleges terve, küldetése van minden ember számára. Nem szüleink magatartása vagy hite alapján bánik velünk, hanem elvárja, hogy fogadjuk el a számunkra előkészített áldásokat, és válasszuk Őt életünk Urának.

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.