2021. december 25., szombat
Tizenkét kosár maradék
„Mostanáig semmit sem kértetek az Atyától az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy a ti örömetek teljes legyen” (Jn 16:24)
Történt egyszer egy hatalmas csoda: több ezer ember evett öt kenyérből és két halból! A Megváltó megsokasította az eledelt, így hát mindannyian ettek, és miután jóllaktak, még tizenkét kosár ételmaradékot is összeszedtek (Mt 14:20). Gondolom, egyetértesz velem abban, hogy ha már Jézus megsokasította az ételt, azt is megtehette volna, hogy ne legyen maradék, vagy hogy akár több mint tizenkét kosár ételmaradék gyűljön össze. Csakhogy a tizenkettes szám azt jelképezi, hogy Istennél semmi sem véletlen, és hogy neki terve van még a maradékkal is. Őneki sokat jelent még a látszólagos fölösleg vagy pazarlás is. Pedig hagyhatta volna ezeket elveszni.
A történetnek azonban van egy másik tanulsága is: minden meg van számlálva, mindennek értéke van még akkor is, ha nem neked kell fizetned érte. Hajlamosak vagyunk a pazarlásra, amikor könnyen szerzünk vagy kapunk valamit. Ha nem kell fizetnünk bizonyos dolgokért vagy az áldásokért, már nem is gondolunk az embertársainkra. A Megváltó a maradék összegyűjtésével azt adta tudtunkra, hogy értékel minden apró részletet, és hogy semmit sem tart elhanyagolhatónak. Számára a hajszál, a porszem, a hópehely mind-mind befektetést jelent, amit jól ismer, értékel, és amivel számol. Ez az egyik legmélyebb tanulság tehát: Isten bármikor teremthetne egy újabb csillagot, egy újabb bolygót, új embereket, meg miegymást. De Ő inkább meghalt a megmentésünk érdekében, holott helyettesíthetett volna bennünket egy „feljavított változattal”. Ezt mondta: „Kedves vagy az én szemeimben, embereket adok helyetted, és népeket a te életedért.” Nincs is ennél megnyugtatóbb, magasztosabb érzés! Tudni azt, hogy nem csak egy helyettesíthető alkatrész vagy mellőzhető szereplő vagyok. A legapróbb gyermektől a legidősebb emberig mindannyian kincsek vagyunk az Ő tenyerében.
Elmélkedésre: Ha Teremtőnk számára annyira értékesek vagyunk, hogy nem pazarol el bennünket, és nem dob ki egyszerűen a szemétbe, akkor miért nem értékeljük önmagunkat? Nem gondolod, hogy sokkal inkább Annak szemével kellene önmagunkra tekintenünk, Aki meghalt a kereszten, hisz egyedi és felbecsülhetetlen értékű gyermekeinek tart bennünket?