2021. december 19., vasárnap
Érettségi
„Tökéljétek el azért a ti szívetekben, hogy nem gondoskodtok előre, hogy mit feleljetek védelmetekre: mert én adok néktek szájat és bölcsességet…” (Lk 21:14-15)
Életünk szinte minden szakasza egyféle vizsgával, különböző elvárásoknak való megfeleléssel jár. Az iskolai évek alatt, miközben egyik szakaszból átlépünk a következőbe, szintén vizsgáznunk kell, később pedig szintén sikeres vizsga szükséges bizonyos jogok megszerzéséhez (például autóvezetéshez, egy szakma gyakorlásához, stb.).
Szokták mondani, hogy az érettségi az élet legfontosabb vizsgája. Noha nem ez a legnehezebb vizsga az életben, mégis úgy tűnik, hogy ez az első igazán összetett megmérettetés, aminek a tétjét ráadásul a vizsgázó személy is jól ismeri. Mindezek mellett nem mindenki teszi le az érettségi vizsgát. Sokan még addig a szintig sem jutnak el, hogy beiratkozzanak az érettségire. Ők inkább szakmát választanak, házasságot kötnek, családot alapítanak, és lehet, hogy egy vizsgánál sokkal nehezebb kihívásokkal szembesülnek.
Az érettségi tehát fontos, de nem mindenki számára kötelező. Az érettségi vizsga általában egybeesik a nagykorúvá válás időszakával. Amikor valaki felnőtté válik, teljes mértékben felelnie kell a tetteiért. Míg korábban a szülő vagy egy másik felnőtt felelt a kiskorú gyermekért, ettől kezdve a felnőtt ember már felelős önmagáért.
Izraelben mind adminisztratív, mind társadalmi és vallási téren az ifjak húsz évesen váltak felnőtté. Még a népszámláláskor is csak a húszévesnél idősebbeket vették figyelembe. Az izraelita ifjak számára egy másik korhatár a 27. év volt. Jézus is 27 évesen kezdte el nyilvános munkásságát, és csak ezek után hívta el a tanítványokat is.
Elmélkedésre: Az életben számos küszöböt, határt fogsz átlépni, viszont tudnod kell, hogy minden sikeres vizsga többletfelelősséget ró rád. Akár az érettségi vizsgáról, akár az autóvezetői jogosítvány megszerzéséről legyen szó, a látszólagos előnyök mellett jelentős mennyiségű felelősség és kötelesség is jár. Tanulj meg felelősséggel tekinteni az életre, és elkerülöd a szenvedéseket, a kudarcokat és a bonyodalmakat!