Tizenkét kém

„Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak” (Mk 16:18)

Amikor Mózes apósa, Jethró, meglátogatta Izrael táborát, észrevette, hogy mekkora felelősség terheli a veje vállát, akinek mindent egyedül kellett végeznie a nép vezetése és a bírói feladatok ellátása mellett. A tapasztalt Jethró azt javasolta, hogy szervezzenek meg egy képviseleti igazgatási rendszert. Minden bizonyos számú személy nevezzen ki magának egy-egy képviselőt, s így minden törzsnek meglesznek az elöljárói, akik sokkal gyorsabban és hatékonyabban oldhatják meg a felmerülő problémákat.

A nép minden életterületére kiterjesztették ezt a képviseleti rendszert. Kánaán határához érve Mózes kiválasztott minden törzsből egy személyt, s így tizenkét kémet küldött el megfigyelni Kánaán adminisztratív felosztását, az ott lakók életmódját, a városok erős és gyenge pontjait, stb. A cél az volt, hogy visszatérése után a tizenkét kém beszámolót tart. Meglepetésre azonban a kémek közül tízen olyan jelentéssel tértek vissza, amivel félelmet keltettek az emberek szívében. Gyakorlatilag csak a negatív megfigyeléseikről beszéltek, ráadásul eléggé ijesztően. Józsué és Káleb közbelépése hasztalannak tűnt, pedig ők csodákról számoltak be, és szavaik zárásaként erőteljes érvet is felhoztak: „Az Úr velünk lesz.”

A nép szívében azonban már fészket rakott a csüggedés. Ezek után már semmi sem számított. Zúgolódni kezdtek, és visszasírták az egyiptomi rabságot. Ebben nincs semmi meglepő. Mi, emberek túlságosan könnyen hajlunk a negatív információk és tények felé, miközben elhanyagoljuk a pozitív, ragyogó kilátásokat. Két hír közül szívesebben választjuk a negatívat; két kijelentés közül inkább hajlunk a rosszra. Izrael népe különlegesen nagy drámát élt át. Az eset következményeként – két ember kivételével – mindannyian a pusztában vesztek el. A drámáért leginkább a tíz borúlátó kém okolható.

Elmélkedésre: Felelősséggel jár, amikor a társaink megválasztanak valamire, mint ahogy az is különleges felelősséget ró ránk, hogy milyen befolyást gyakorolunk másokra. Ennek tudatában tehát az eseményekhez viszonyuljunk derűlátóan, építőjelleggel és Istenben bízva. És ami a legfontosabb, igényeljük Tőle azt a segítséget, amit kész megadni számunkra.