2021. december 14., kedd
A tizenkettő megvendégelése
„Jó az Úr azoknak, akik várják őt; a léleknek, amely keresi őt” (Sir 3:25)
Sok családban vágynak egy olyan étkezőasztalra, amely mellett tizenkét személy is elférhet. Azt viszont kevesen tudják, hogy ez az emberi vágy evangéliumi eredetű. Júdás távozása után a Megváltó a tanítványaival együtt vacsorázott. Sok keresztény család szeretne ekkora asztalt beszerezni, noha a legtöbb családban kevesebben élnek. Némely házban az asztal mellett üresen hagynak egy széket, és azt Jézusnak tartják fenn. Ez szép gondolat, azonban ha Jézus nem foglal el központi helyet az ember szívében, ez a gesztus csupán önámító, gyerekes szokás marad. A Megváltó a szívünkben szeretne helyet foglalni. Nem önzésből teszi ezt, hanem azért, mert tudja, hogy ahol nem Ő uralkodik, ott az ellenség még a kitakarított ház ellenére is be tud lépni a szívbe, és más démonokat is magával hoz.
Sátán nem ismeri az előzékenységet vagy a tiszteletet. Nem vár vendégszerető bebocsátásra. Az a módszere, hogy szemtelenül lefoglalja a gondolatokat és az érzelmeket. Nem elég az, hogy tizenkét személyes asztal legyen a házunkban! Istennek kell jelen lennie az életünkben! Ő látja, hogy vágyunk-e a jelenlétére vagy sem, hogy akarjuk-e vagy sem, hogy Ő uralkodjon, és a Lelke hozzon világosságot, ihletést és bölcsességet az életünkbe. Sátán semmitől sem retteg jobban, mint a térdén imádkozó embertől, aki azért könyörög, hogy Isten belépjen az életébe. Az ördögöt egyszerűen megfélemlíti annak tudata, hogy valaki Istent állandó vendégéül szeretné látni. Jobban szeretné, ha Megváltónk csupán egy ritka vendég lenne nálunk.
Elmélkedésre: Köss örök szerződést Istennel arról, hogy a szíved állandó lakója lesz! Ezt mondd ki hangos szóval is a naponkénti imádkozásod során! Sátánnak tudomást kell szereznie erről, s akkor nem lesz más választása, mint tiszteletben tartani az óhajodat és Isten jelenlétét az életedben. Minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk annak érdekében, hogy a Megváltó szívünk állandó lakójává váljék, és otthon érezze magát benne. Lehet, hogy ez a gondolat első hallásra ijesztőnek tűnik, de tudnod kell, hogy Ővele hihetetlenül jó dolgok várnak rád!