Nap-éj egyenlőség: 12 órás nappal és 12 órás éjszaka

„Serkenj föl, aki aluszol, és támadj fel a halálból, és felragyogott tenéked a Krisztus” (Ef 5:14)

Isten így szólt: „Legyen világosság… és elnevezte a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának.” Nem tudjuk, hogy a nappal már az első napon egyenlő volt-e vagy sem az éjszakával, azt viszont tudjuk, hogy évente kétszer pontosan ez megtörténik. Ezt nevezzük nap-éj egyenlőségnek. A modern ember számára azonban ennek már nincs túl nagy jelentősége, csupán a csillagászat szerelmesei számra jelent fontos információt. Viszont amikor még az ember nem találta fel a villanyáramot vagy a mesterséges fényforrást, különös jelentőséggel bírt számára az, hogy a munkanap mekkora hányadában lesz világosság. A gazdák számára fontos volt, hogy minél hosszabb ideig tartson a nappal, a rabszolgák pedig a hosszabb éjszakára vágytak. A nap-éj egyenlőség idején azonban mindkét tábor elégedett lehetett. A tolvajok és a gonosztevők, de Sátán is mindig a sötétséget kedvelte jobban. A nappalt pedig azok, akik tisztességesen dolgoznak, akik Isten gyermekei, és szeretik az igazságot, stb.

Az Üdvözítő is szorgalommal használta ki a nap világos részét: „Nékem cselekednem kell annak dolgait, Aki elküldött engem, amíg nappal van.” A Bibliában a világosság Istenre és az igazságra utal, amikor pedig a sötétségről esik szó, akkor Sátánra és az ő hazugságaira, az igazságtalanságra kell gondolnunk. Isten szempontjából a világosságot nem lehet összekeverni a sötétséggel, mert a kettőnek nincs köze egymáshoz. Az ember vagy az igazságot szereti, vagy a hazugságot kedveli. Amikor valaki úgy dönt, hogy hazugságban él, többé nincs lehetősége világosságként élni. Ha megpróbáljuk egyetemesen alkalmazni a nap-éj egyenlőség meghatározását, elmondhatjuk, hogy az igazság sosem volt ilyen részletes és sokrétű, mint most, de a hazugság sem volt soha ennyire szerteágazó. Ha valaki az igazságot szereti, választhatja a világosságot, ám ha a hazugságot kedveli, akkor minden eshetőség szerint a sötétségben marad. Itt tehát egy döntésről van szó.

Elmélkedésre: Világunk történelme Isten parancsával kezdődött: „Legyen világosság!”, és jelképesen szintén a világossággal fog befejeződni. Egy olyan világosság lesz az, amely sosem sötétül el, mivel az Új Jeruzsálemben maga az Úr lesz a Nap. Üdvözítőnk a következőképpen mutatkozott be: „Én vagyok a világ Világossága.” Mellette senki sem téved el.