2021. december 4., szombat
Az év tizenkét hónapja
„Annakokáért… amint a kegyelmet nyertük, nem csüggedünk el” (2Kor 4:1)
Noha az időtlen Isten számára az időnek nincs túl nagy jelentősége, mégis az idő méréséhez szükséges bölcsességet adott az embernek. Teremtéskor az égboltozatra helyezte az idő múlását jelző égitesteket. A csillagok és az égitestek amellett, hogy világítanak, óramű pontossággal mutatják az időt. Bolygónk naprendszeren belüli mozgásának segítségével az ember pontosan meghatározhatja az idő múlását. Isten számára az évek sem jelentenek túl sokat, számára egy év annyi, mint egy nap, azonban az emberi élet szempontjából nagyon sokat jelenthet. Az évet az ember már az ősrégi időktől fogva hónapokra osztotta, és minden évszaknak nevet adott.
Salamon uralkodásának idején egy különösen pontos időbeosztást alkalmaztak. A királyi udvarban minden egyes hónapban más-más főember felelt a különböző feladatokért. Amikor valaki sorra került, teljes erőbevetéssel kellett dolgoznia, „minden fogyatkozás nélkül” (1Kir 4:27). A papok és a léviták a templomi szolgálatokat is havi beosztás alapján végezték.
Isten is felhasználta a hónaponkénti időbeosztást. Minden hónap kezdete egy-egy ünnepet jelentett. Az Isten országának helyreállításáról szóló ígéretekben szó esik az „újhold” ünnepének öröméről, amelyet a mennyei és földi család együtt fog megülni. Isten számára fontosak az ünnepek, mert az öröm és az együttlét alkalmait jelentik. Már a történelem kezdetén kellemes és minőségi időt akart tölteni az emberpárral, ezért tehát itt nem csupán a hónap kezdetének az ünnepéről beszélhetünk.
Azt nem tudhatjuk, hogy a mennyben lesz-e bármiféle jelentősége a tizenkét hónapnak, azt viszont igen, hogy az Úr nagyon sok alkalmat készített elő megváltásunk megünneplése végett.
Elmélkedésre: Az egy hónap sem túl rövid, sem túl hosszú idő. Következésképen mi lenne, ha kigondolnál egy személyes tervet, amit egy vagy akár több barátoddal együtt megvalósítanál? Tűzzétek ki célul, hogy már itt a földön minden egyes hónap az ünneplés alkalma lesz számotokra!