2021. december 3., péntek
A tizenkettedik óra
„Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól” (1Jn 1:9)
Miközben a tizenegyedik óra még egy utolsó esélyt tartogat, a tizenkettedik már az idő végét jelenti. Ekkor már semmin sem lehet változtatni. A „tizenkettedik óra” kifejezést szoktuk emlegetni, amikor már valamivel kapcsolatosan túl késő. Érdekes, hogy emberi felfogás szerint a kifejezés arra utal, hogy már semmin sem lehet változtatni, azonban az isteni kegyelem megfogalmazása szerint sok esetben Isten kegyelmének és türelmének a meghosszabbítását jelenti.
Az ember főleg másokra vonatkozóan szokott végérvényesen vonalat húzni. Isten számára, aki vérrel fizetett a megváltásunkért, ennél sokkal fontosabb az ember megmentése. Ezzel magyarázható, hogy miért nem jött még el Jézus, hogy véget vessen a történelemnek, és hogy miért vár még arra, hogy legalább még egy ember megtérjen.
Ahol az emberi türelem és látásmód eléri a határait, ott Isten számára még van remény. Ha a példázatbeli nagyobb testvér számára a tékozló fiú távozása egy végpontot, egy végső határvonalat jelentett, és már semmi jóra nem számított az öccse részéről, az édesapa számára épp ekkor kezdődött el a remény és a várakozás időszaka. És milyen jó, hogy a tékozló fiú kihasználta a tizenkettedik órát!
Mennyei Atyánk számára nagyon fontos saját idejének és terveinek a betartása, azonban számára sokkal fontosabb az ember megtérése – még a tizenkettedik órában is. Olyan szeretettel bánik velünk, ahogy a példázatban is láthattuk. Tudja, hogy azért térünk vissza olyan későn, mert biztosan megalázó és kellemetlen tapasztalatokat éltünk át. Tudja, hogy elestünk, és már nem érezzük méltónak magunkat ahhoz, hogy a családjához tartozzunk. Éppen ezért jön elénk, és ad tiszta ruhát ránk.
Elmélkedésre: Lehetsz bármilyen elesett és bármilyen távol, gondolj Atyád jóságára, arra, hogy vár rád, és már előkészítette a kegyelmet, amellyel elfedez és visszafogad. Ne habozz, még kihasználhatod a tizenkettedik órát! Isten képes megbocsátani és visszafogadni téged.