myBible logó myBible
Fiókom

2021. november 30., kedd

Tizenegy perc

„Én, én vagyok, aki eltörlöm álnokságaidat enmagamért, és bűneidről nem emlékezem meg!” (Ésa 43:25)

Paulo Coelho azonos című könyve egy Mária nevezetű, brazil faluból származó kislány történetét mutatja be, akinek a szerelemmel való, első ártatlan találkozása még nagyon fiatal korában összetörte a szívét. A bonyodalmat az váltja ki, hogy a kislány fél kapcsolatba lépni más gyermekekkel, és visszautasítja annak a fiúnak a barátságát is, aki megpróbál kedves lenni hozzá azáltal, hogy egyszerűen felajánl neki egy ceruzát. A teljes dráma erre a jelenetre épül, illetve arra a tényre, hogy bár a lány reménykedett, a fiú többször nem próbálkozott baráti gesztusokkal nála, annak ellenére, hogy egyértelmű volt: érez valamit a lány iránt.

A regény tartalma önmagában árnyalt korszerűsítése a bibliai Mária történetének, aki prostituált lett, majd a Megváltó elé került, ahol arra számított, hogy megkövezik. A mi korunkban gyakori, hogy a gonoszság gyökerét a múltban keressük: a bántalmazó szülőkben, egy korai és kudarcot vallott, erőszakos vagy egészségtelenül birtokló szerelemben, vagy, mint a regénybeli történetben, az elhanyagolás és a ragaszkodás hiányát szánjuk magyarázatként egy felnőtt sötét életére. Nyilvánvaló, hogy a múlt, különösen a gyermekkorhoz kötődő időszak, sokat számít, de helytelen, ha a kudarcunk szobrának talapzataként használjuk fel mindazt, amit mások tettek vagy épp nem tettek meg velünk, értünk.

Minden egyes élet drámát rejt magában. A különbséget az adja, hogy egyesek emlékművet építenek abból a drámából, és az árnyékában élnek tovább. A paráznasággal vádolt, fiatal nővel való találkozásakor sem a Megváltó, sem Mária nem törődött többé a múlttal, hanem a jövőbe néztek: „Eredj el”, mondta Jézus, „és többé ne vétkezzél!” Ez a felszólítás a jövő jelmondata volt. Egy olyan mondat, amelynek semmi köze nem volt a múltat tartalmazó iratcsomókhoz, másokhoz és az általuk elkövetett visszaélésekhez vagy hibákhoz. Jézust nem érdekelte a mentség vagy a magyarázat. Onnan indult, ahol épp akkor tartózkodtak: a lány előtte feküdt leroskadva, a halál völgyében, Ő pedig kinyújtott kézzel állt fölötte, készen arra, hogy örökre felemelje.

Elmélkedésre: A múltat nem tudod megváltoztatni, de a jelent és a jövőt világosabbá teheted. Még ha fájdalmas is, temesd el azt, amin nem tudsz változtatni, helyezd a többi régiség mellé, és nyiss ablakot a mai nap felé, arrafelé, amivé ma válhatsz és amit ma megtehetsz! Lehet, hogy a többiek tönkretették a múltadat, de te ma valami sokkal ragyogóbbat építhetsz. Lépj ki az emlékek pincéjéből és gyújts villanyt! A Megváltó kinyújtott kézzel vár téged, készen arra, hogy egy másik, új életformát ajándékozzon neked, olyat, amely elszakadt a múlttól!

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.