myBible logó myBible
Fiókom

2021. november 27., szombat

A „hivatalos gonoszság” utolsó 11 éve

„Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.” (Jn 5:17)

Jójakim volt Júda utolsó valódi királya, mert 11 évig tartó uralkodása után fia követte őt a trónon, aki nem tett egyebet három hónapig tartó uralkodása alatt, minthogy családjával együtt átadja magát Babilon királyának. Az utolsó előtti király, Jójakim, sok rosszat tett, de figyelemreméltó dolgokat is véghez vitt: meghosszabbította Júda függetlenségét 11 évvel.

Ebben az időben ért véget mind a két zsidó királyság (Izrael és Júda királysága). Ezután Isten népe hosszú éveken keresztül rabságban élt, és egyesek az idősebb emberek közül tudták, hogy már soha nem lesz alkalmuk hazatérni. A hódítók által leigázott ország területén csak néhány szegény és beteg ember maradt hátra. Érdekes, hogy Jójakim megpróbált ellenállni az ellenségnek, de nem tudta, hogy Júda népének sorsa már megpecsételődött a Manassé idejében elkövetett bűnök miatt. A döntés már megszületett, és ami akkor történt, csak késleltette a katasztrófát. Úgy tűnt, hogy a népet már nem lehetett visszaterelni a helyes útra, és szükségük volt az otthon kényelmétől és jólététől való elszakadás tapasztalatára ahhoz, hogy értékelni tudják a békét, a vallásszabadságot és azokat az áldásokat, amelyeket korábban megvetettek.

Azt követően, hogy elszakadt Istentől, a nép bármely másik, hódító népnek akarva-akaratlanul rendelkezésére állt. Mindegyik közelben élő nép akarta volna birtokolni mindazt, ami a zsidóké volt, de Babilon küldte el a legnagyobb és legerősebb hadsereget, így Babilonba kellett rabságba vonulniuk. Az a szomorú, hogy amikor átadta a trónt az utódjának, Jójakim tulajdonképpen egy olyan országot adott át, amely hivatalosan is a szakadék szélén állt. Különös érzés lehetett a király számára tudatában lenni annak, hogy már semmit jót nem tehet az ország helyzetéért, de hivatalosan a fia fogja átvenni és örökölni ezt a szörnyű helyzetet. Minden bizonnyal a legszomorúbban végződő királyságok közé tartozott Jójakim uralkodása.

Elmélkedésre: Léteznek olyan dolgok az életünkben, amelyek nem rajtunk múlnak, hanem az előttünk élők cselekedeteinek következményeiként maradnak ránk. Megtörténhet, hogy megpróbálunk változtatni a megváltoztathatatlan helyzeteken, és mivel nem járunk sikerrel, csüggedés vesz erőt rajtunk. Bölcs dolog ilyenkor a következő fontos kérdés fényében vizsgálnunk a történteket: Vajon mit akar tenni Isten? Azt akarja, hogy változtassak ezen a helyzeten? Vagy szeretne egy másik és jobb projektbe kezdeni velem, tehát jobb lenne, ha nem ragaszkodnék ehhez a dologhoz? Amikor valami nehezen megy, imádkozz többet és kérdezd Őt!

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.