myBible logó myBible
Fiókom

2021. november 25., csütörtök

11 szőnyeg a sátorhoz

„Felszóval kiálték az Úrhoz, és ő meghallgata engemet”. (Zsolt 3:5)

A szentély Isten tervének a része, amelyen keresztül el szeretné magyarázni az embernek a bűn árát és a megváltás „költségeit”. Mindaz, ami a találkozás sátránál történt, mint ahogyan a szent helyet alkotó tárgyak is, az engesztelés folyamatának különböző fázisait jelképezte. A szentély egyfajta példázat volt, amely a Szabadító áldozatára irányította a figyelmet. A nép adakozó és tiszteletteljes lelkülettel ajánlotta fel az alapanyagokat, amelyekből a sátor készült. Annak építői csak a legjobb minőségű dolgokat fogadták el, és a legmagasabb szintű szakértelemmel dolgozták fel a nép által összegyűjtött alapanyagokat.

Az emberek, ahelyett, hogy döntöttek volna arról, hogy mi lesz az ajándékaikkal, teljes bizalommal adtak „aranyat az arany szerszámokra, ezüstöt az ezüstre”. A sátor fedele több rétegből épült fel: a külső rész bőrből készült, hogy védelmet nyújthasson az időjárás viszontagságai ellen, a belső részt pedig 11 kék, bíborvörös és téglavörös színű fonalból szőtt szőnyeg alkotta. A tetőszerkezetet úgy tervezték meg, hogy a kívülről jövő fény ne hatolhasson be a sátorba. A sátorban található valamennyi helyiséget a gyertyatartó és az oltár fénye világította meg. Ez a jelkép az Istentől származó fény kizárólagos voltával függött össze (az Ő Igéje és Fiának áldozata által). Ennek üzenete egyértelmű: Isten Igéje elegendő fényt biztosít az ember életútjához. De sajnos bármely másik könyv oldalait hajlamos előnyben részesíteni az ember a Biblia lapjaival szemben.

A mai igazságkereső hajlamos a könnyebb utat választani, és előbb olvassa el a Szentírásról készült magyarázatokat, mint azok Forrását. De a jóérzés határain belül kutató igazságkereső tudja, hogy nem térhet át az értelmezések és magyarázatok tanulmányozására mindaddig, amíg meg nem ismerkedett magával a művel. Kiváló egzegetikai tanulmányok és magyarázatok készültek a Bibliáról, de bármennyire is lennének pontosak és átfogóak, csak a Bibliát követően ajánlott megismerkedni velük.

Elmélkedésre: Előfordulhat, hogy kényelmünkben bibliai beszámolókat keresünk, vagy prédikációkat hallgatunk a Youtube-on, de jó, ha tudjuk, hogy semmi sem fogható a szent oldalakban való elmerült olvasáshoz és az Istentől ihletett kincsek személyes felfedezéséhez. Érdemes megtapasztalni a teljes Szentírás olvasásának élményét. Ha imádkozol, mielőtt fellapoznád a Bibliádat, még a névtelen emberekről szóló, egyszerű történetekben is az igazság drágaköveit fogod felfedezni.

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.