2021. november 23., kedd
Az ütőkártya
„Isten a mi oltalmunk és erősségünk! igen bizonyos segítség a nyomorúságban.” (Zsolt 46:2)
Az „ütőkártya” kifejezést a kártyajátékosok egy tisztességtelen fortélya ihlette, amely bár ügyességről és stratégiáról tanúskodik, közvetett módon mégis a megtévesztés és a csalás mutatója. Idővel már csak másodjelentésében használták a kifejezést, amely azt adja értésünkre, hogy a játékos egy előre kigondolt stratégiai tartalékkal és/vagy rejtett megoldással rendelkezik. A bölcs emberek már a tetteiket megelőzően belekezdenek a számításokba. Nem kezdenek építkezésbe, ha nem áll rendelkezésükre megfelelő mennyiségű és minőségű építőanyag; nem indulnak csatába, mielőtt felbecsülnék az erejüket.
Sok példát találunk bölcs emberekre a Bibliában. Izrael népének egyes vezetői számos stratégiával rendelkeztek. De voltak olyan idők is, amikor összetévesztettek bizonyos jelképeket egy ütőkártyával (a filiszteusokkal vívott háború idején például azt gondolták, ha magukkal viszik a szövetség ládáját, akkor biztosra vehetik a győzelmet). Izrael egyik királya a templom edényeit használta ütőkártya gyanánt azért, hogy megvásárolhassa az egyiptomiak jóakaratát és a velük kötött békeszerződést.
A filiszteusoknak is volt egy ütőkártyájuk, amelyet felhasználtak Elah völgyében: Góliát. De ez a választás sem bizonyult szerencsésnek. Valószínűleg Sámson az egyik legismertebb személy azok közül, akik túl sokat tettek fel az „ütőkártyára”. Felsőbbrendű és megmagyarázhatatlan ereje volt, amelyet szimbolikusan hét hajszála képviselt. Mindenféle botrányt váltott ki, ürügyet keresett a háborúzásra, és egyenesen az ellenség táborának közepébe merészkedett, tudva, hogy szükség esetén rendelkezhet legyőzhetetlen erejének „ütőkártyájával”. Csakhogy annyira megrészegedett a büszkeségtől és a magamutogatás vágyától, hogy ő maga adta az ellenség kezébe az „ütőkártya” titkát (készségesen átadta egy fizetett nőnek, Delilának). Az ember merészsége gyakran olyasmin alapul, ami korábban már bevált néhányszor, és emiatt bizalmat kelt, de semmi sem elég biztos ahhoz, hogy kockára tegyük érte a lelkünket.
Elmélkedésre: A keresztény ember egyetlen ütőkártyája Isten. Csakhogy Ő nem egy egyszerű játékkártya, amelyet felhasználhatunk saját, ártalmas terveink megvalósítása céljából. Amikor Isten jelen van a számításainkban, semmi nem állhat meg ellene. A Vele való kapcsolatot azonban mindig tisztelet és figyelem övezi. Ne feledjük: az élet nem egyszerű pókerjáték, és Isten sem egyszerű „nyerőkártya”!