myBible logó myBible
Fiókom

2021. november 17., szerda

Csupán 11 sor terjedelmű kód

„De én az Úrra nézek, várom az én szabadításom Istenét; meghallgat engem az én Istenem!” (Mik 7:7)

Minden Azer Koculuval kezdődött, aki írt egy Kik nevű programkódot, amely a Node.js programozási nyelv egyfajta kiterjesztése. Koculu programozó feltöltötte a Kiket az NPM felületre, amely egyfajta AppStore a Node.js nevű programmal dolgozók számára, és ingyen felajánlotta a programot használatra.

A Kik nevű közösségi platform érzékelte a dolgot, és e-mailt küldött Koculunak, amelyben megkérte, hogy változtassa meg a modul nevét. Ő viszont nem akarta megváltoztatni. „Amikor belekezdtem a Kik fejlesztésébe, nem tudtam, hogy létezik egy ugyanilyen nevű szervezet. Nem akartam, hogy egy szervezet rákényszerítsen az általam kidolgozott modul nevének megváltoztatására”, jelentette ki.

Issac Schluetter, az NPM vezérigazgatója megfosztotta Koculut a szerzői jogaitól. Koculu dühös lett, és bejelentette, hogy visszavonja valamennyi modulját az NPM-ből. Minden jó és szép lett volna, csakhogy Koculu létrehozott egy „npm left-pad” nevű modult is, azaz 11 sor terjedelmű kódot. Ez nem volt bonyolult helyzet, mindössze az jelentett gondot, hogy több mint 575 000 alkalommal töltötték le korábban a programot, és több ezer programozó használta parancsikonként. Ezt az „npm left-pad”-et a Babel és a React szoftverek használják, amelyeket a maguk során olyan nagyvállalatok használnak a hatékonyság növelése érdekében, mint például a Facebook, a Netflix és a Spotify. Mindez akadályozottsághoz vezetett az internet leggyakrabban használt területén. Végül a Kik és az „npm left-pad” visszakerült a világhálóra, és a szotfveripar továbblépett, de csak bizonyos alkukat és engedményeket követően.

Ez történik, amikor megengedjük valakinek, hogy csomagot tároljon az életünkben. Salamon bölcsességében két dologra figyelmeztet minket. Az egyik így hangzik: „Minden dolognál jobban őrizd meg szívedet”, vagyis vigyázz arra, hogy ki mit tárol benne. A másik pedig ez: „A rókafiak elpusztítják a virágban levő szőlőket.” Olykor Sátán is olyan, mint egy programozó, aki ingyen a rendelkezésünkre bocsát néhány parancsikont, majd amikor visszaveszi azokat, lerombol mindent, amit azokon a lelki „gyorsbillentyűkön” kívül építettünk. Sajnos vele kizárólag az ő javára lehet megállapodni.

Elmélkedésre: Sátán mindössze 1%-át szeretné birtokolni az életünknek, s ha ez sikerül neki, akkor folyamatosan új alkalmazásokat fog telepíteni, csatlakoztatva őket a már jóváhagyottakhoz. Az általa ajándékként felajánlott egyetlen hibára építve nagy a veszélye annak, hogy áldozatokká váljunk, mihelyt az ellenség észreveszi, hogy meggondoltuk magunkat, és mégis az Urat akarjuk választani, nem őt. Imádkozz még most védelemért és bölcsességért!

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.