Tizenegy autót egy csapásra

„A minden kegyelemnek Istene pedig, aki az ő örök dicsőségére hívott el minket a Krisztus Jézusban, titeket, akik rövid ideig szenvedtetek, ő maga tegyen tökéletesekké, erősekké, szilárdakká és állhatatosokká”. (1Pt 5:10)

Furcsa baleset történt a fővárosi Giurgului úton. Egy teherautó közeledett a közlekedési jelzőlámpa előtt sorakozó autók felé, majd minden fékezési szándék nélkül nekiütközött az előtte álló 11 autónak. A nyomozók által megállapított ok megdöbbentő: a sofőr epilepsziában szenvedett, és éppen rohama volt. Hála az égnek, nem voltak halálos áldozatok, de a balesetben szenvedtek kára és sérülése mégis jelentős volt.

Egy rejtett betegség, amely csak időnként nyilvánul meg, nagy károkat okozhat. A sofőrnek önként le kellett volna mondania a közúti vezetésről, de több okból kifolyólag elmulasztotta ennek a szükséges döntésnek a meghozatalát. Munkát kellett volna váltania, vagy vállalhatta volna a munkanélküliséget is. Az esetet követően megbánta, hogy nem volt bátorsága felvállalni egészségi állapotát, de hálás volt azért, hogy legalább nem okozott halálesetet. Ez cinikusnak tűnhet, de bizonyos mértékben érthető is.

Gyakran nincs bátorságunk szembenézni bizonyos dolgok következményeivel. Inkább úgy teszünk, mintha minden rendben lenne, minthogy elveszítsük a pozíciónkat vagy azt a csekély előnyt, amelyhez ragaszkodunk. Gedeon idejében az izraeliták a szabadulásért vívott csatára készültek. Az Úr tudomására adta Gedeonnak, hogy ki kell választania az embereket, akikkel harcolni fog; ezek az emberek sokan voltak, azonban egyesek közülük nem álltak készen a harcra. Szégyellték beismerni a félelmüket, a tehetetlenségüket, a bizonytalanságukat, ezért inkább úgy tettek, mintha készen állnának harcolni, annak ellenére, hogy ez nem volt így.

Az emberek nem fogadják el annak a lehetőségét, hogy problémáik adódhatnak, vagy veszélyt jelenthetnek másokra nézve, és emiatt néha nagyon súlyos baleseteket okoznak. Ez felelősség és alázat kérdése.

Elmélkedésre: Mindannyian tudatában vagyunk annak, hogy felkészültünk-e megfelelő mértékben valamely feladatra, és ezt érezzük is, amikor különböző felelősségeket vállalunk. A legbecsületesebb dolog az lenne, ha beismernénk tehetetlenségünket, még mielőtt nagyobb vagy akár helyrehozhatatlan kárt okoznánk.