Tizenegy tanítványból apostol lesz

„Mert a bűn ti rajtatok nem uralkodik; mert nem vagytok törvény alatt, hanem kegyelem alatt.” (Róm 6:14)

Megszokott dolognak számított az ókorban, hogy a tanult embereknek tanítványai legyenek. A társadalom elismerte a különleges embereket, és ezek a személyek általában vonzották azokat, akik tanulni vágytak, majd követni akarták mesterük nyomdokait. A Megváltó nagyon képzett és sok területen tájékozott embernek bizonyult, anélkül, hogy kora híres iskoláinak bármelyikébe járt volna. Az emberek álmélkodva hallgatták, a farizeusok és az írástudók pedig valósággal irigykedve.

Kezdetben a 12 tanítvány folyamatosan Jézus nyomában járt. Ő nemcsak a tanítójuk volt, hanem életmintát is szolgáltatott számukra. Nemcsak a mennyei Királyságról tanultak, hanem azt is megfigyelhették, hogyan kellene viselkedniük, gondolkodniuk, illetve eljárniuk az élet különböző területein.

Jézus tanítványai különlegesek voltak, és kitűntek a többi tanítvány közül. Egyeseknek volt családjuk, és erőfeszítéseket tettek azért, hogy a családjaikról való gondoskodás mellett követhessék Jézust. Mesterüknek nem volt saját háza, még saját iskolája sem, mint más filozófusoknak vagy tanítóknak (például Gamáliel iskolája). Teljesen különböző, sőt zord körülmények között kovácsolódott egy csapattá a 12 tanítvány, beleértve Iskáriótes Júdást is. Az Úr célja az volt, hogy egy új szellemi korszak alapjait fektesse le velük – a kereszténység alapjait. Megtanította nekik a mennyei Királyság alapelveit, megmutatta nekik, hogyan működjenek együtt a lelkekért végzett munkában (kettesével küldte őket a missziómunkába), így váltak egyszerű halászokból, mezőgazdászokból tanult, a különleges feladat elvégzésére alkalmas emberekké.

Egy dolgot rendkívül fontos megfigyelnünk: a Megváltó már akkor valamilyen munkában találta a tanítványokat, amikor elhívta őket a szolgálatra. Nem csak úgy lógtak éppen vagy unatkoztak. Jézusnak szorgalmas és elkötelezett tanítványokra volt szüksége. Soha nem akart bandát vagy dologkerülő csapatot alapítani. A tanítványoknak apostolokká kellett válniuk, leszámítva egyet közülük – Iskáriótes Júdást. Júdásnak nem sikerült megértenie Jézus országának lelkületét, és nem tudott lemondani saját apró érdekeiről, ez a tény szülte meg benne a kételyt, majd késztette árulásra. Júdás nem az egyetlen áruló, hűtlennek bizonyuló személy, de az egyetlen, aki nem értette meg Mesterét, az ő megbocsátását és lelkületét. Ez a tudatlanság pedig kétségbeesésbe, majd öngyilkosságba taszította.

Elmélkedésre: Mielőtt apostollá válna, a tanítvány elfogadja nemcsak Isten tanításait, hanem a megbocsátását is. Egyedül így – a mennyei lelkület megértését követően – válhat apostollá, az üdvösség hírnökévé.