2020. március 1., vasárnap
Március 1
„Erőtlenségünket ő vette el, és betegségeinket ő hordozta." Máté 8; 17
„A szeretet az egyetlen olyan szenvedély, amelyért a saját maga által előállított pénznemmel, áldozattal kell fizetni". Octavian Paler
Lehet hogy a világ legigazságtalanabb dolga a szeretet. Ugyanakkor a legnehezebben érthető jelenség. Lehetetlen teljesen felfognunk, hogy miért és hogyan szeret Isten bennünket; úgy ahogy nagyon nehéz kiértékelnünk, megmérnünk egy anya szeretetét. A szeretetet úgy mérjük, hogy számbavesszük azon áldozatokat, amelyeket a szeretetet gyakorló személy hoz. Mi emberek feltételesen, részlegesen és ideiglenesen szeretünk. Szeretetünkért árat állapítunk meg; akármennyire is igyekeznénk, szívünkben úgy is marad egy sarkocska amelyben az önszeretet húzódik meg, tehát nem tudunk teljesen szeretni. És ha képesek is lennén teljesen szeretni, mi csak akkor is halandók vagyunk és napjaink, életünk múlásával szeretetünk is elfogy, amíg halálunkkal teljesen meg nem szűnik. Csak Isten szeret feltételek nélkül; csak Ő tud teljesen és örökké szeretni. Nekem csak annyit kell tennem, hogy megengedjem Neki, szeressen ma is, úgy mint mindenkor.
Kihívás:
Figyeld meg, vajon szüleid vagy a közeli személyek nem hordoznak-e terheket? Találj ki valamit azon személy megsegítésére..