2021. október 15., péntek
ARO 10
„Akkor felhasad, mint hajnal a te világosságod, és meggyógyulásod gyorsan kivirágzik, és igazságod előtted jár; az Úr dicsősége követ.” (Ésa 58:8)
Romániában több autótípust gyártottak már. Egy ma már nem létező üzemben terepjárók is készültek. Akkoriban még az államelnöknek is volt ARO típusú gépjárműve. Az ARO márkanév alatt gyártották az ARO 10-es típust, ami lényegében egy már létező, de átépített karosszéria és az 1300-as Dacia hajtóművének az összeszerelése folytán készült. A műszaki adatokon túl azonban fontos megjegyeznünk, hogy ez a jármű igazi csőd volt. Még ma is fellelhető belőle egy-egy rozsdásodó példány némely udvarban. A tapasztalat azt igazolta, hogy az efféle adaptációk csak nagyon ritka esetben működnek.
Arra van szükség, hogy az új formává „gyúrt” elemeknek mindenekelőtt önmagukban is kiválónak kell lenniük, hogy tökéletesen passzoljanak egymáshoz.
Mi, emberek amolyan álgazdaságosságból vagy lehet, hogy csak kényelemből próbálunk összekeverni régi dolgokat újakkal. Korábbi életünket megpróbáljuk olyas valamivel elegyíteni, amit Krisztus megismerése után fedeztünk fel. Noha a Megváltó határozottan kijelentette, hogy nem szabad összekombinálnunk a földi természetet a lelki vágyakkal, mégis szinte minden nap ezzel próbálkozunk. Egyszerűen nem tudunk lemondani a régi vagy épp a jelenlegi dolgainkról, hanem ezeket együtt akarjuk új formává gyúrni. Amikor Nikodémus, a törvény egyik tanítója felkereste Jézust, a Megváltó épp erről beszélt neki. Elmondta, hogy az egyetlen működőképes megoldás az újjászületés. A régi életből és természetből semmit sem szabad átmenekítenünk az új életbe.
Elmélkedésre: Ha egy régi tárgyat egy új mellé helyezünk, két dolog történik: egyfelől rámutat a régi tárgy rútságára, másfelől pedig viszonylag csökkenti, beárnyékolja az új tárgy szépségét. Tehát, tűzd ki célul a teljes változást, és ha valóban jó eredményeket akarsz elérni, ne hiúsítsd meg az eddig megtett erőfeszítéseidet!