2021. október 14., csütörtök
Tízes
„Én pedig várom az Urat… és benne bízom.” (Ésa 8:17)
Tízes diák, tízes férj vagy feleség, tízes szülő, stb. Ezt a jelzőt szoktuk használni, ha valakit remek, minden elvárásnak megfelelő embernek tartunk. Ez motiváló megnevezés. Ha valaki ilyet mond rólunk, azonnal önbizalmat nyerünk, és még jobban akarunk teljesíteni. Amikor az iskolában tízest kap valaki, igyekszik hosszú időn át jól teljesíteni, nehogy elrontsa az átlagát. Oktatási szakemberek megállapították, hogy a diákok azokat a tantárgyakat kedvelik leginkább, amelyekben már kezdettől fogva jó jegyeket kaptak. Ha a legnagyobb jegyet kapod, még motiváltabbá válsz, hogy újabbat szerezz mellé. Általában azokon a területeken specializálódunk, amelyekből a legtöbb jó jegyet kaptuk.
Volt egy ifjú, aki úgy vált a kereszténység egyik legfontosabb hirdetőjévé, hogy egy különleges ember bízott benne, és folyamatosan dicsérte őt. Timótheus zsenge gyermek volt, amikor Pál apostol munkatársa lett, de mivel számos dicséretet kapott, vezetői képességeket fejlesztett ki. Megbízható ember lett, ő tartotta a kapcsolatot Pál és a gyülekezet között, ugyanakkor az apostol üzeneteit közölte a gyülekezettel.
Bennünk, emberekben a dicséret pozitív visszhangot kelt, ezért tudatában kell lennünk annak, hogy a tőlünk kapott dicséretek ugyanezt váltják ki másokban is. Ha nem fukarkodnánk a „tízes jegyek” osztogatásával, több pozitív visszajelzést kapnánk a társainktól, és építőjellegű hozzájárulásunk által mások is méltókká válnának a dicséretre. Ismert tény, hogy a szép tettek szép tetteket váltanak ki.
Elmélkedésre: Amint a víz visszatükrözi az ember arcképét, a dicséretes magatartás is úgy térül meg azok részéről, akikkel találkozunk. Ha csak kritizálunk és lenézünk másokat, hasonló ellenérzésekkel és tartózkodással fogunk szembesülni. Ha viszont engedjük, hogy szívünk és szánk tízes jegyet adjon, akkor szintén tízes választ fogunk kapni. Következésképpen, csak tőlünk függ, hogy milyen emberek társulnak hozzánk.