myBible logó myBible
Fiókom

2021. október 6., szerda

A Tízparancsolat

„És az Úr elvonula ő előtte és kiálta: Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú.” (2Móz 34:6)

Miért tíz? Miért nem négy vagy húsz? A zsidó felfogásban mindig is jelen volt a „szükséges minimum” gondolata. Mind a farizeus, mind pedig az átlag zsidó számára a tízes szám egy alsó küszöböt, a szükséges megteendő dolgok alsó határát jelentette. Vagyis az erkölcsi és lelki magatartás legkevesebb tíz pontjának kellett eleget tenni. És mivel Isten mindig kész volt alkalmazkodni az ember korlátolt felfogóképességéhez, ezért a szeretet törvényét tíz parancsban fogalmazta meg. Az egyik kőtáblára véste az ember Istennel ápolt kapcsolatának előírásait, a másodikon pedig az embertársakkal ápolt viszonyt szabályozta. Amikor Isten kimondta a „Szeresd!” utasítást, az elégséges is volt, semmit sem kellett hozzáfűzni.

Csak az emberi agynak van szüksége további részletekre, amelyekkel értelmezni akarja az általunk létrehozott előírásokat. Ennek tudható be, hogy a szeretetet parancsként fogjuk fel. Isteni körülmények között a szeretetet nem kell megparancsolni, mivel az egy életmódot jelent. Isten maga a szeretet, és az Ő gyermekeinek is ilyeneknek kell lenniük, tehát a szeretet képezi a világegyetem élőlényeinek optimális életformáját. Amikor az emberek az Isten képére és hasonlatosságára újjáteremtett család tagjaivá fognak válni, a jelenlegi parancsolatok az örökké tartó szeretet törvényévé válnak. Addig azonban hálát kell adnunk azért, hogy részletes előírásokat kaptunk arra vonatkozóan, hogy hogyan kell élnünk másokkal, és amilyen kapcsolatot kell ápolnunk mennyei Atyánkkal.

Sátán elérte azt, hogy az emberek a szeretet Tízparancsolatára fenyegetésként és teherként tekintsenek. Ez azonban nem igaz. Olyan, mintha az áramütésre figyelmeztető előírást nehezen tiszteletben tarthatónak és emberellenesnek tekintenénk, miközben tényleg a javunkat és a védelmünket szolgálja.

Elmélkedésre: Néha nyomaszt a gondolat, hogy valamelyik parancsolatot nem tartottad be, vagy talán áthágtad? Ne engedd, hogy elcsüggesszen a kudarc! Gondolj arra, hogy a parancsolatok a javadat szolgálják, vezérelnek és oltalmaznak! Ha áthágod őket, elsősorban magadat sodrod veszélybe, ezért inkább imádkozz, hogy a jövőben figyelmesebb és erősebb légy! A törvény előírásai meg fognak segíteni, mivel nem a boldogtalanságodat, hanem épp a boldogságodat szolgálják.

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.