myBible logó myBible
Fiókom

2021. október 5., kedd

A nullás szám értéke

„Akkor gyönyörűséged lesz az Úrban; és én hordozlak a föld magaslatain, és azt művelem, hogy Jákobnak, atyádnak örökségével élj; mert az Úr szája szólt!” (Ésa 58:14)

A számokat számjegyek segítségével írjuk le. Ugyanez a helyzet a hangjegyek vagy a betűk terén is. Figyeljük meg, hogy mint a hangjegyek vagy a betűk terén, bár az alapszámok korlátolt számban állnak rendelkezésünkre, mégis határtalanul sok variáns alkotható belőlük. A számjegyeknél talán nincs is több értékkel bíró más jel. A kilenc alapszámhoz tartozik még egy olyan számjegy, amely önmagában semmit sem ér. Viszont ha a nullát egy másik számhoz ragasztjuk, az értéke jelentősen megnő. Minél több nullát tartalmaz egy számjegy, annál nagyobb értéket jelöl. Ha viszont egyedül marad, akkor csupán a semmit, az ürességet képviseli.

Kezdetben mindig egy valaki volt: Ádám, Noé, Ábrahám. Isten azonban úgy megsokasította őket, mint a tenger homokját vagy az ég csillagait. Ha az ember úgy döntene, hogy senkivel sem társul, egyedül maradna, erejét veszítené, és egyszerűen eltűnne. Az eredeti terv az volt, hogy az ember ne maradjon egyedül. Természetünktől fogva szükségünk van arra, hogy megismerjünk embereket, és együtt legyünk másokkal. A legtöbb ember családban él, de még azoknak is szükségük van társaságra, barátra, szomszédra, akik nem élnek házaséletet. Nekik is szükségük van tudni azt, hogy van mellettük valaki a boldog vagy szomorú pillanataikban.

A bibliai példákat tekintve felfedezhetjük, hogy a hit számos embere azért nem kötött házasságot, mert a küldetését fontosabbnak tartotta. Ilyen volt Pál, az Úr Jézus, és még sokan mások. Mindezek mellett azonban nem voltak magányosak, önmaguknak élők vagy furcsák. Magányukat előnyre váltották. Így sokkal több időt tudtak fordítani másokra, és a személyes áhítat percein kívül folyton olyan emberekkel ápoltak kapcsolatot, akiknek segítségre és közösségre volt szükségük.

Isten tervében a gyülekezet tölti be a család szerepét. Nem csak azért megyünk a gyülekezetbe, mert közösségre vágyunk, hanem azért is, hogy jelenlétünkkel közösséget kínáljunk fel másoknak. Amikor hiányzunk a gyülekezeti összejövetelekről, nem csak elveszítjük az együttérzés áldását, hanem mások örömét is megcsonkítjuk.

Elmélkedésre: Gondolkozz el, hogy miként szerezhetsz örömöt a társaidnak a legközelebbi gyülekezeti összejövetelen! Figyeld meg, hogy kiket került el az utóbbi időben a figyelmed, és tervezd el, hogy a következő szombaton vagy találkozón több időt fordítasz rájuk és a velük való kapcsolatra.

 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.