myBible logó myBible
Fiókom

2021. szeptember 28., kedd

Kilences osztályzatú tanuló

https://youtu.be/g8HX-FLxPek
„És ezt mondá nékem: Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el.” (2Kor 12:9)

A diákok már első osztálytól kezdve igyekeznek a lehető legtöbb jó jegyet begyűjteni, és csupán ritka esetben elégszenek meg a kilencessel. A kilences osztályzattal lezárt diák általában szorgalmasan tanul, és akár a tízest is megkaphatta volna. A kilences jegy azt jelenti, hogy a dolgok kiválóan alakultak, ám mégis hiányzott valami. Néha nehezebb elfogadni a kilencest mint egy hatost vagy egy ötöst. A kilences tanuló, lényegében ott van a tízes határán, csakhogy nem volt épp a legjobb és a legtökéletesebb.

A keresztény életben a kilences sokat jelent, de nem a teljességet, a tökéletességet. A keresztények közül némelyek azt mondogatják, hogy a „9-es keresztény” jobb, mint a négyes vagy ötös osztályzatot elért. Tehát, biztosított számára az üdvösség. Viszont a tökéletességre törekvők számára a kilences jegy értéktelen, hiszen vagy tökéletes vagy (tízes osztályzatot szereztél), vagy már semmi sem számít, mivel a „majdnem megmentve” jelző lényegében az üdvösség elvesztését jelenti. Ebben az írásban nem próbáljuk meg feloldani a két irányzat közötti ellentétet, hanem inkább a Szentírás felségterületére lépve próbálunk erre vonatkozó utalásokat találni.

Íme, az első példa: Ábrahámnak csupa tízesei voltak, ám az átlagán jelentősen rontott az a hazugság, amit saját maga menekvésére mondott. De van más példa is: Dávid, a „tízes tanuló” is elrontotta az átlagát a Betsabéval elkövetett bűne és Uriás megöletése miatt. Folytathatnánk a hasonló példák listáját, amit Pál apostollal fejezhetnénk be, aki magát tökéletesnek, a gyülekezetbeli hívőket pedig szentnek nevezte, azonban önmagát csak kilences tanulónak tartotta. Elmondása szerint még nem érte el a tökéletességet, bár törekszik rá. Szintén Pál beszél arról, hogy az Úr visszajövetele teljes mértékben az Isten akarata szerinti állapotba fog átalakítani bennünket. Ebben az a leglényegesebb tény, hogy az üdvösségnek semmi köze a kilences átlaghoz, de még a tízeshez vagy a hatoshoz sem, hanem valójában Isten irgalmához van köze, és ahhoz, hogy megengedjük-e vagy sem, hogy Isten elvégezze bennünk a munkát. Nos, erről van itt szó.

Elmélkedésre: Isten sosem próbált jegyeket adni, és nem fog átlagot számolgatni egy rangsor felállítása érdekében, vagy azért, hogy könyvelést vezessen. Gyengeségünket az Ő végtelen hatalma teszi tökéletessé. Amikor gyengék vagyunk, akkor vagyunk erősek Krisztusban. Ne vesztegesd az idődet és az erődet számolgatásra, hanem élj minden erőddel és teljes szeretettel Istened és embertársaid iránt.

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.