2021. szeptember 20., hétfő
Az iskolakezdés hónapja
https://youtu.be/FSzKVJ4hXYY
„Meg tudja szabadítani az Úr a kegyeseket a kísértésekből.” (2Pt 2:9)
Megszoktuk, hogy az iskolai év szeptemberben kezdődik. Az év kilencedik hónapja egyben a szünidő végét és az új tanév kezdetét jelenti. Az iskolakezdésnek nem minden diák örül. Vannak, akik a tanóráknál sokkal jobban várják a társaikkal való újratalálkozást és a beszélgetéseket. Aztán ott vannak az úgynevezett „magolók”, akik türelmetlenül várják az új ismeretek elsajátítását és a házi feladatokat, a dolgozatokat. Legtöbb társuk nem igazán kedveli a magolókat, mivel őket okolják a nehéz házi feladatokért, a bonyolult tananyagért, hiszen ők könnyebben megértik az új ismereteket. Ilyenkor megtörténhet, hogy a tanár úgy véli, minden tanuló hasonló képességekkel bír.
A magoló diák nem húzza maga után az osztályt, ellenkezőleg, elbátortalanítja a társait, aminek következtében ő maga rövid idő alatt elszigetelődik. Ahhoz, hogy egy ilyen diák valóban előnyt jelentsen az osztályra nézve, le kellene küzdenie az önzését, valamint jellegzetes visszavonultságát, és jobb kapcsolatot kellene kialakítania a társaival, segítenie kellene a gyengébb tanulóknak az anyag megértésében, elsajátításában. Bárki, legyen az diák vagy felnőtt, ha szeretne segítséget nyújtani a nála alacsonyabb tudással rendelkezőknek, önmegtagadást kellene gyakorolnia. Ez azt jelenti, hogy szándékosan és tudatosan többre kell tartania másokat önmagánál. Minél több ismeretet sajátít el, annál inkább meg kell értenie, hogy óriási felelősséggel tartozik azok iránt, akik nem olyan jó tanulók mint ő. Ha ilyen emberek vannak egy osztályban vagy csoportban, az azonnal éreztetni fogja a hatását, és hozzájárul a fejlődéshez.
Ugyanezt tapasztalta meg Pál apostol is. Ő mondta: „Nem szeretnék előttetek üdvösségre jutni. Mindent meg akarok tenni, hogy a lehető legtöbb embert megmenthessem.” Ennek érdekében a görögnek göröggé vált, a gyengének pedig gyengévé. Leereszkedni azok szintjére, akiknek nincsenek hozzád hasonló képességei, nem bukást jelent, hanem magasztos gesztust, amely által másokat felemelhetsz.
Elmélkedésre: Ha te is a könnyen tanuló és a sok ismeretet elsajátító személyek közé tartozol, ne elégedj meg azzal, hogy csak magadnak gyűjts jó jegyeket, hanem képességeidet bocsásd a csoport rendelkezésére! Segítsd a hátul kullogókat, hogy felzárkózzanak! Sokkal több elégtételben lesz így részed, mintha csak okoskodnál és mindenkit magad mögé utasítanál.