2021. szeptember 19., vasárnap
Egyetemi diplomás kilenc évesen
https://youtu.be/RnXdT2MaMzk
„Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.” (2Kor 4:18)
Laurent Simons, a belga csodagyerek kilencévesen végezte el az Eindhoveni Műszaki Egyetem elektromérnöki karának egyik oktatási programját, amely még felnőttek számára is különösen nehéz szak.
A tanárok által „egyszerűen rendkívüli” jelzővel illetett Laurent decemberben szerezte meg az oklevelét. Tanulmányai után szeretne ugyanezen a szakon doktorálni, közben pedig az orvosi egyetemet is elvégezni. A szülei, Lydia és Alexander Simons azt gondolták, hogy a nagyszülők túloznak, amikor azt állítják, hogy a gyermekük zseni, ám a tanárai a nagyszülőket igazolták. „A tanárok azt mondták, hogy szivacsként szívja magába a tudást” – mondta Alexander Simons. Laurent vizsgát vizsgára tett le, és sikerült rövid idő alatt lediplomáznia.
Amikor ilyen esetekkel találkozunk, azt szoktuk mondani, hogy az illető zseni, és hogy csak nagyon kevés zseni születik. A legtöbben közülünk sosem gondolunk arra, hogy valamiképpen mi is a zsenik közé tartozhatnunk. Szerintünk a zseni több, mint ember: szuperember és látnok.
A Megváltó azonban ezt megcáfolva kijelentette, hogy Isten bármely gyermeke hegyeket mozdíthat el a helyéből, ha együttműködik az isteni hatalommal. Az Istennel kapcsolatban levő ember szupererővel rendelkezik. A Megváltó ilyen eszközöket ígért a tanítványainak, amelyeket meg is adott nekik pünkösdkor. Az apostolok ismeretlen nyelvjárásokat értettek meg – sőt, beszélni is tudták ezeket a nyelveket –, betegeket gyógyítottak és halottakat támasztottak föl. Az akkor élők számára zseninek számítottak. Egyszerű, névtelen emberekből Isten szuperemberekké tette őket.
Az Úr szándéka az, hogy kiemeljen a középszerűségből és az egyhangú életből, és olyan különleges képességeket hozzon működésbe bennünk, amelyek által a mellettünk élő emberek üdvösségét szolgálhatjuk.
Elmélkedésre: Ne elégedj meg a sajtó által népszerűsített zsenik csodálásával, hanem legyen bátorságod észrevenni, hogy mit tehet meg érted és az életedért Isten! Kérd Őt, hogy ruházzon fel olyan képességekkel, amelyeket szeretnél mások szolgálatába állítani, és engedd, hogy véghez vigye a terveit életedben.