2021. szeptember 16., csütörtök
Kobe Bryant és nyolc társa
https://youtu.be/WbRNqnqOwhg
„Ha megtért volna az ő nyomorúságában az Úrhoz, Izráel Istenéhez: megtalálták volna azok, akik őt keresik.” (2Krón 15:4)
A legendás Kobe Bryant kosárlabdázóval együtt összesen kilenc személy vesztette életét egy helikopter-balesetben. Az áldozatok közt volt Gianna, a sportoló lánya, valamint a lány egyik kosárlabdázó csapattársa is. A csoport a kaliforniai Thousand Oaks felé repült, ahol Gianna csapatának mérkőzése lett volna. A helikopter Los Angelestől 50 kilométerre észak-nyugatra, Calabasas térségében zuhant le. A becsapódás előtt perceken át túlságosan alacsonyan repült, legalábbis ez derült ki az irányítótorony és a pilóta közt rögzített rádióbeszélgetésből.
Míg kezdetben a pilóta jó látási viszonyokat jelentett, nagyjából egy perccel a becsapódás előtt a földi irányítót az zavarta meg, hogy a gép furcsa útvonalon halad, és nem kap semmi visszajelzést a pilótától.
A legendás Kobe Bryant a levegőben lángra lobbant és földnek csapódott helikopterben vesztette életét. A vizsgálatot folytató szakemberek a pilótát tették felelőssé, mivel a hiányos kommunikáció mellett még arrogánsan is viselkedett, és nem követte a földi irányítás utasításait. Úgy tűnik, szándékosan próbált a földi irányítás radarjainak hatótávolságán kívül maradni.
De mivel a hasonló balesetek kivizsgálása akár évekig is eltarthat, még nem tudjuk a teljes igazságot. Sajátos emberi tulajdonság kibúvót keresni a hatósági ellenőrzés alól. Néha az embernek az az érzése, hogy Isten elől is el tud rejtőzni.
Emlékszel-e még Géházira? Amikor Elizeus próféta megkérdezte tőle, hogy hol járt, Géházi azt válaszolta, hogy nem járt sehol, ám a próféta megcáfolta a szavait: „Hát nem ment-é el az én lelkem velük, amikor elszaladtál, hogy aranyat kérj Naámántól?!”
Elmélkedésre: Nem az a megoldás, hogy kilépünk Isten hatásköréből, hanem az, hogy minél előbb elhagyjuk Sátán veszélyes területét. Isten nem korlátozni akar, hanem biztonságosan szeretne átvezetni az életen.