2021. szeptember 13., hétfő
Kilenc élet
https://youtu.be/KhIBpOvRfzs
„Ne féljetek tőlük, mert az Úr, a ti Istenetek, maga hadakozik ti érettetek!” (5Móz 3:22)
Az ismert és gyakran használt kifejezések közé tartozik a „kilenc élete van” mondás is, ami arra a személyre utal, akinek sikerül többszörös csapás vagy kudarc után is talpra állnia. Vannak emberek, akik hatalmas ütéseket kapnak, és váratlan módon mégis sikerül felállniuk. Történt már hasonló a háborúban, de még a politikában, a sportban, a társadalmi vagy a vallási életben is. A Bibliában is találunk néhány érdekes példát. Miután Józsefet eladták rabszolgaként, még egy nő alaptalan vádjaival, később pedig a börtönnel is szembe kellett néznie. Isten azonban minden embernél magasabb pozícióra emelte őt.
Jóbot is többszörös csapás érte: elveszítette a vagyonát, a gyermekeit, a családját és a barátait, majd az egészségét is. Úgy tűnt, hogy sosem fog talpra állni. Ő maga is azt hitte, hogy egyetlen menedéke csak a halál, mindezek mellett azonban élő Megváltója újra visszahelyezte őt abba a pozícióba, amit korábban elveszített.
Dánielt és három ifjú társát Babilonban a rabszolgasors és az otthonuk elvesztése sújtotta. Ezt követte az ellenséges csapás, az oroszlánok verme és a tüzes kemence, azonban Oltalmazójuk felemelte őket.
A hithősök sok esetben kerültek padlóra, és Isten ellensége azt gondolta, hogy már megnyerte a csatát, azonban az igazi győztesnek sokkal több élete van. „Mert ha hétszer elesik is az igaz, ugyan felkél.” Ezt nem teheti meg saját erejéből. Az elvesztett csata az isteni közbelépés folytán a hívő számára még nem jelenti a háború elvesztését. Az Istenhez ragaszkodó emberek általában még erősebben kerülnek ki a küzdelemből, és még jobban bíznak Isten szabadító erejében.
Elmélkedésre: A küzdelem csupán egy pont az úton, még ha fáj is, és ha megalázva, megszégyenítve is érezzük magunkat. Vezető Urunk számára függetlenül attól fontosak és értékesek vagyunk, hogy hány csapást mér ránk a gonosz. Értékünk semmit sem változik, hiszen Isten Fia a legnagyobb árat, az életét adta értünk, ezért örökre az Övéi leszünk.