2021. szeptember 6., hétfő
Kilenc hálátlan leprás
„Jó az Úr mindenki iránt, és könyörületes minden teremtményéhez.” (Zsolt 145:9)
Régen a lepra rettegett betegségnek számított. Megmagyarázhatatlan és gyógyíthatatlan betegségként az emberek Isten büntetésének tartották. A beteg számára valójában az volt a legnyomasztóbb, hogy egy olyan Isten büntetése sújtja, akitől szeretetet és megbocsátást várt. Hogyan kérhetne segítséget attól az Istentől, aki ilyen súlyos büntetést mért rá? A leprában szenvedő ember általában minden szempontból elveszettnek hitte magát, és már csak a halált várta, ami számára igazi megváltást jelentett. A családja elhagyta, vagy épp a család kényszerítette távozásra, továbbá Isten súlyos büntetését érezte. Mi lehetett ennél rosszabb?
Egy napon tíz leprás pillantotta meg a közeledő Jézust. Hallottak arról, hogy az Üdvözítő sok beteget meggyógyított, és sokaknak megbocsátotta a bűneit. Talán ennek tudható be, hogy elkeseredésükben – vagy reménykedésük folytán – váratlan, sőt tiltott dolgot tettek. Odamentek Jézushoz. A közelben levő tömeg, de még ők is meglepetéssel tapasztalták, hogy a Megváltó nem menekül el előlük, hanem ellenkezőleg, odamegy hozzájuk, és anélkül, hogy különleges kérésre várna, elküldi őket a papokhoz, és gyógyulást ígér nekik. Nem volt vesztenivalójuk. Azonnal útra keltek és meggyógyultak. Tíz ember született újjá. Újrakezdhették az életet, amitől már nem sokat reméltek. Az események következtében egyikük úgy érezte, hogy még egyszer találkozni akar Gyógyítójával, ezért visszatért hálát adni. Csupán ennyit tehetett. Az emberek fel is tették a kérdést: „Hát nem tízen voltak? Hol van a többi kilenc?”
A hála a jellemes emberek tulajdonsága. Ez az ember tudta, hogy csoda történt, ráadásul egy általa meg nem érdemelt csoda. De a hálán kívül más oka is volt annak, hogy visszament Jézushoz: a Mester sokkal többet tehetett az ő szívéért. A teste meggyógyult, de a lelke még mindig a bűn terhe alóli felszabadulás után szomjazott. Nos, ez az ember ezt a teljes megmentő szabadulást szerezte meg.
Elmélkedésre: Hatalmas hibát követünk el, ha akkor, amikor ajándékot kapunk, azt jogosnak, érdemünk szerintinek tekintjük, és elfelejtünk hálát adni. Az ajándékozás legfontosabb eleme a hála, ami önmagában értékesebb minden ajándéknál. Az ajándékot felajánló személy tudni akarja, hogy tetszik-e az ajándéka, hogy értékeled-e a gesztusát, és hogy boldoggá tett-e. Csak akkor kaptad meg teljes egészében az ajándékot, ha mindez megvalósul.