2021. szeptember 5., vasárnap
Kilenc menet az ökölvívásban
https://youtu.be/Czp0QKKGHog
„Boldog ember az, aki a kísértésben kitart; mert minekutána megpróbáltatott, elveszi az életnek koronáját, amit az Úr ígért az őt szeretőknek.” (Jak 1:12)
Az ökölvívás ősrégi küzdősport (talán a legősibb), mely során két, hasonló súlycsoporthoz tartozó sportoló meneteknek nevezett játékrészeken át ököllel vív meg egymással. A győzelmet a zsűri hirdeti ki, és a találatok alapján végzett pontozással vagy kiütéssel dől el (a vesztest a győztes ütései földre terítik). Ezen kívül létezik technikai kiütés is, ami azt jelenti, hogy valamelyik fél a sérülések miatt már nem tudja folytatni a küzdelmet.
Az amatőr ökölvívás olimpiai sportág, de számos nemzetközi kiírása létezik, mint például a világbajnokság. A professzionális ökölvívó mérkőzések általában kilenc, egyenként háromperces menetből állanak.
Ennek a sportnak van néhány titkos stratégiája: az ellenfél kibillentése az egyensúlyából, pánikkeltés és domináns magatartás. Ha a sportoló úgy érzi, hogy az ellenfele kerekedett felül, pánikba eshet, és hajlamosabb hibázni, nem képes összpontosítani, következésképpen egy erőteljesebb ütéssel könnyen leteríthető. Ilyenkor, ha megőrzi a lelkierejét, talpra tud állni, de ha elveszettnek tekinti a küzdelmet, akkor a padlón marad, és elveszti a mérkőzést.
Minden egyes menet önmagában egy csata. A megnyert menet még nem garantálja a győzelmet, mint ahogy egy elveszített menet sem jelenti feltétlenül a végső kudarcot. Némelykor a legnehezebb dolog kitartani a mérkőzés végégig.
Érdekes párhuzamot vonhatunk az ökölvívás és az emberi élet között. Amikor kezdetben az ember elfogadta a bűnt, számára elkezdődött egy nagyon sok menetet követelő mérkőzés. Egyes esetekben győzünk, máskor viszont padlóra kerülünk. Némelykor úgy érezzük, hogy többé nem fogunk tudni talpra állni, és fel akarjuk adni a küzdelmet. Máskor viszont, ha nem tűnne fel a mennyből jövő fénysugár, biztosan feladnánk. Vannak csaták, amelyeket személyes döntésekkel kell megnyernünk, és a folytatás melletti döntést minden embernek személyesen kell meghoznia. Még Isten sem kényszeríthet arra, hogy folytassuk a küzdelmet, viszont támogat és mellettünk áll. Az egyik sarokban ott áll az ördög, a másikban pedig Isten.
Elmélkedésre: Lehetsz bármilyen kimerült vagy összetört, szándékosan sose közeledj Sátánhoz, és akkor nem fog tudni legyőzni téged. A győzelmek – de a kudarcok – után is mindig válaszd a Megváltót.