2021. szeptember 3., péntek
A diszkvalifikált bolygó
https://youtu.be/0MeyE_SuHtc
„És az az ígéret, amelyet ő ígért nékünk: az örök élet.” (1Jn 2:25)
A csillagásztársadalom elitje, a Nemzetközi Csillagászati Unió egy prágai kongresszuson döntött a bolygók új meghatározásáról, mely szerint a Plútó már nem számít bolygónak, hanem hivatalosan „törpebolygó” megnevezést kap, hasonlóan a naprendszer peremén található Kuiper-övben keringő több más égitesthez.
A hét napon át tartó vita nyomán a csillagászok abban állapodtak meg, hogy megvonják a Plútótól a „bolygó” megnevezést, amit még 1930-ban kapott. Sikerült egyezségre jutniuk egy új bolygó-meghatározás tekintetében is. A döntés következményeként tehát a naprendszerünkben nyolc bolygó található: Merkúr, Vénusz, Föld, Mars, Jupiter, Szaturnusz, Uránusz és Neptunusz. A bolygó olyan jelentősebb tömegű égitest, amely egy csillag körül kering, és elegendően nagy tömegű ahhoz, hogy saját gravitációjának köszönhetően kialakuljon az egyensúlyt tükröző közel gömb alak, és a közelében levő kisebb égitestekre vonzást gyakoroljon, és így tisztára söpörje a pályáját övező térséget.
Nos, ennek az új meghatározásnak a Plútó már nem felel meg. Hát eléggé érdekesnek, sőt nevetségesnek tűnik: az ember, egy porszem a végtelen univerzumban, azt hiszi, hogy képes eldönteni, hogy mi létezik és mi nem a világegyetemben. Nekünk, embereknek csak nemrég sikerült kilépnünk a közeli űrbe, és máris a világűr urainak képzeljük magunkat. Most pedig meg akarjuk hódítani a világűrt, sőt be is akarjuk népesíteni azt. De tényleg, mi történne, ha az ember eljutna a Marsra, vagy bármely más bolygóra, és ott kezdene el építkezni az átköltözés reményében? Könnyen elképzelhető az eredmény: rövid időn belül minden szempontból rombolást okozna. Költözéskor általában magunkkal visszük a hajlamaink, hibáink és romboló szándékaink csomagját. Ezt igazolja az a tény is, hogy bármit meghódítottunk, azt elrontottuk vagy elpusztítottuk.
Elmélkedésre: A Biblia azonban a jelenlegi lakhelyünk, a Föld helyreállításáról és megtisztításáról beszél. Itt van a mi hazánk, és itt lesz egy örökkévalóságon át, miután Isten majd mindent újjáteremt. Itt lesz az új föld és az új ég. Még a földi atmoszférát is meg fogja tisztítani. A bűn olyan rombolást okozott, hogy egy ezeréves pihenő után bolygónk megolvasztására és újjáteremtésére kerül sor, s akkor majd a megváltottak visszatérhetnek az újjáteremtett Édenbe, amit sosem hagynak el. Az előkészületek épp most folynak.