2021. augusztus 10., kedd
Nyolcan egy csónakban
„Bizony elrejt engem… sátrának rejtekében” (Zsolt 27:5)
Csak nyolcan? Miért csak nyolcan mentek be a bárkába, hogy túléljék az özönvizet? Van néhány dolog, ami segít válaszokat találnunk erre a kérdésre. Amikor Isten elhívta Noét, hogy építsen bárkát, azt kérte tőle, hogy a gigantikus tervet a családjával együtt valósítsa meg. A különleges építőtelep hosszú időn át látható volt, tehát bárki tudhatta, hogy mi készül. Meg kell jegyeznünk, hogy Isten sosem mondott olyat Noénak, hogy nem szabad a családján kívül másokat is befogadnia a bárkába! Hát el lehetne képzelni, hogy miközben Isten megment hét-hét párat a tiszta állatokból, elutasítana egy menekülni vágyó emberi családot?
Sajnos azonban ehhez a projekthez a Teremtő nem talált több embert, akit bevihetett volna a bárkába. Számuk hosszú éveken keresztül nem változott; senki sem csatlakozott hozzájuk. Sőt, akadtak sokan, akik gúnyolták Noét, hogy olyan „balgaságokról” beszél, mint az „eső” vagy az „özönvíz”.
Ha ésszerű magyarázatot szeretnél kapni erre a tragédiára, nem igazán találsz mást, mint közömbösséget és azok önbizalmát, akik oly mélyre süllyedtek a bűnben, hogy az Úr Lelke már nem tudta megtérésre bírni őket, nem tudta meggyőzni őket, hogy hagyjanak fel lázadó, erkölcstelen életükkel. A teremtés után alig néhány száz évvel később annyira megromlott az ember, hogy még Isten is megbánta, hogy megteremtette őt. Nem akart engedelmeskedni, és nem akart felfogni többet annál, mint ami kényelmet és gyönyört biztosított neki.
Nincs is veszélyesebb és rombolóbb a közönynél és a gőgös önbizalomnál. Az összes bűn közül ez a kettő a legveszélyesebb, mivel ilyenkor az ember egyetlen mennyei felhívást sem hajlandó meghallani.
Elmélkedésre: A közömbös ember folyton elutasítja a lelki dolgokat, és nem hallgatja meg, nem tanulmányozza az Igét, ezért jut oda, hogy meglepetésként érik az események, amikor már nincs módjában megmenekülni. Isten Lelke folyton szólítja őt, mindent megpróbál, de az állandó visszautasítással nincs mit kezdenie.