2021. augusztus 31., kedd
„Nyolcezres” csúcsok
„Erőt ad a megfáradottnak.” (Ésa 40:29)
A tengerszint feletti 8000 méternél magasabb csúcsok listája tizennégy hegycsúcsot tartalmaz, és ezek mindegyike az ázsiai Himalája hegységben található.
Az első nyolcezres csúcs meghódítására a brit Albert F. Mummery és J. Norman Collie tett kísérletet még 1895-ben, azonban a Nanga Parbat hegységben mindkettőjüket elsodorta egy lavina.
Az első sikeres csúcshódítás a francia Maurice Herzog és Louis Lachenal nevéhez fűződik, akik 1950. június 3-án értek fel az Annapurna csúcsára.
A világ legmagasabb csúcsát, az 8848 méter magas Mount Everestet 1953. május 29-én hódította meg Edmund Hillary és Tenzing Norgay.
A világ nyolcezreseinek néhány csúcsára négy romániai alpinista, Constantin Lăcătușu, Horia Colibășanu, Alexandru Găvan és Mihai Cioroianu is feljutott.
Két különböző nehézséggel kell megküzdeniük azoknak, akik meghódítják a 8000 méteres magasságot: elsősorban számolniuk kell a lavinaveszéllyel, hiszen az idők során számos emberáldozatot, sőt tapasztalt hegymászók halálát okozta már a hógörgeteg. A másik jelentős nehézség az emberi szervezet reakciója a magashegyi légkörre. A hegymászók különböző edzések során próbálják szimulálni a magashegyi hőmérsékletet és a légköri körülményeket. Több ezer méteres magasságban a levegőnek egészen más az összetétele, ami légzési nehézségeket okoz. Már önmagában a magasság is szédülést okozhat. Aki nincs hozzászokva a magassághoz, annak akár végzetes is lehet.
De nemcsak a fizikai, földrajzi magasság hat az emberre, hanem a magas társadalmi pozíció is. A fontos beosztásba került emberek közül némelyek nincsenek kellően felkészülve, ezért általában negatív változásokon esnek át mind a magatartásukra, mind pedig a megnyilvánulásaikra nézve. A jellemtelen ember, ha előrelép a társadalmi ranglétrán, könnyen veszélyessé válhat nemcsak önmaga, hanem embertársai számára is.
Elmélkedésre: A Szentírás figyelmeztet: „Aki azt hiszi, hogy áll, vigyázzon, nehogy elessen!” A bölcs ember, amikor a csúcsra ér, ahol dühöngő szelek fújnak, térdre borul, mert így érzi magát biztonságban. A térdre borult ember sosem esik el.