2021. augusztus 29., vasárnap
A nyolcadok királya
https://youtu.be/CRZWHOZvAbo
„Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem. Az én segítségem az Úrtól van, aki teremtette az eget és földet.” (Zsolt 121:1-2)
A világ híres zeneszerzői közt találjuk Niccolo Paganinit, aki virtuóz hegedűjátékával és hegedűműveivel írta be magát a hírességek közé. Paganini partitúráiban találni a legtöbb nyolcadot.
A művész egyik legérdekesebb tapasztalatát egy koncerten szerezte. Miközben hegedült, elszakadt a hangszer egyik húrja, ám neki sikerült három húrral is tovább játszani. De mivel a dolgok mindig tartogatnak némi meglepetést, elszakadt a második húr, majd a harmadik is. Mindenki arra várt, hogy Paganini abbahagyja az előadást, de ő úgy folytatta, mintha mi sem történt volna, sőt, a szemtanúk szerint a hangverseny remekre sikeredett. A művészről megjelenő ehhez hasonló történetek, valamint a hegedűjátéka miatt is az emberek azt rebesgették róla, hogy az ördöggel cimborál. A kósza hírt természetesen senkinek sem sikerült bebizonyítania, az előítéletek mégis sokáig fennmaradtak.
Az álhíreken és a többé-kevésbé eltúlzott történeteken túl azonban az egész világ elismeri Paganini tehetségét. Nem akárki képes egyetlen húron lejátszani egy zeneművet. Paganini kezében azonban bármely hangszer mesterhegedűvé változott.
Bizonyos értelemben az ember is olyan, mint a hegedű. Hozzáértő mester kezében a legszebb koncertélményt nyújthatja, miközben egy átlagos zenész kezében egyenesen kudarcot vallhat, különösen válsághelyzetben.
Igazából minden emberben megvan a kiválóság lehetősége, viszont a siker attól függ, hogy ki az, aki képes kiaknázni az értékeit és az adottságait. Néha Isten maga használja fel az értékeinket, máskor pedig a mellettünk levő, hozzáértő személyek által állítja munkába a képességeinket. Van tehát, akiért hálásak lehetünk.
Elmélkedésre: Még amikor azt hiszed is, hogy veled minden rossz megtörténhet, és minden elveszett, akkor se feledd el, hogy Isten mindenre képes kezében az életed is mesterhegedűvé válhat.