2021. augusztus 27., péntek
Nyolc évvel rövidebb
https://youtu.be/F0aefpwybPA
„És kivont engem a pusztulás gödréből… és sziklára állította fel lábamat, megerősítvén lépteimet.” (Zsolt 40:3)
A súlyfelesleg akár nyolc évvel rövidítheti meg az életet. Az elhízás vagy a túlsúlyosság 8 évtől akár 19 évig terjedően is megrövidítheti azt az időszakot, amikor az egyén még jó egészségnek örvendhet – állítja a montreali McGill Egyetem professzora, Steven Grover, az általa folytatott és a The Lancet Diabetes & Endocrinology folyóiratban megjelent kutatás. A tanulmány egy matematikai modellre épül, ami széleskörű amerikai adatokat („NHANES”) vesz alapul. Az adatbázis több ezer 20 és 79 év közti személy adatait dolgozza fel. Sokatmondó eredményekre jutottak: ha egy személy már fiatal korában elhízik, annak jelentős kihatásai lesznek jövőbeli egészségére nézve.
Való igaz, hogy a súlycsökkenéshez egy adott ponton túl már nem elég az érintett személy akarata és erőfeszítése, hanem több területen, beleértve a pszichológiai tanácsadást is, szakemberre van szükség. Viszonylag ismert tény, hogy ha valaki féktelenül étkezik, az annak a jele, hogy megpróbál kompenzálni bizonyos érzelmi problémákat, feszültségeket.
A Biblia gyakran tanácsol a kiegyensúlyozott életre vonatkozóan. Létezik egy sokatmondó, metaforikus megoldás: „Amikor gazdagok asztalához ülsz, tégy tőrt a nyakadhoz” – vagyis fékezd meg az étvágyadat!
A megfékezhetetlen túlzásokhoz apró lépésekkel lehet eljutni, és a legtöbb esetben az érintett személy abban a hitben él, hogy egy kevés biztosan nem árthat. Apró lépések vezetnek le a völgybe, ahonnan aztán nagyon nehéz kievickélni. A lefelé menethez és a bukáshoz nem erőfeszítés, hanem hanyagság kell, ellenben a kilábalás minden egyes lépéséért tízszeres erőkifejtés és kitartás szükséges. Ezek azonban nem részei emberi természetünknek, ami azt jelenti, hogy fentről kell kérnünk, és be kell fogadnunk ezeket a tulajdonságokat.
Elmélkedésre: Nincs olyan alacsony pont, ahonnan Isten ereje ne tudna kiemelni. Ő emellett kettőzött hitet és segítséget ígér a gyengéknek. Az ajtó pedig az ima, amely által Ő beavatkozhat az életünkbe.