myBible logó myBible
Fiókom

2021. augusztus 20., péntek

Az öröm nyolc pillére

https://youtu.be/ZWguMPDlkrI
„Ti is… örvendezzetek és vigadjatok az Úrban, a ti Istenetekben, mert megadja néktek az esőt igazság szerint, és korai és kései esőt hullat néktek az első hónapban.” (Jóel 2:23)

Számos gondolkodót foglalkoztat a boldogság fogalma és annak velejárói – az öröm, a békesség, a nyugalom, az elégedettség. Ilyen bölcs gondolkodó a híres tibeti vezető, a Dalai Láma is, aki nemrég egy másik gondolkodóval, Desmond Tutuval együtt meghatározta az öröm nyolc pillérét: ezek közül négy az elme szüleménye (látásmód, alázat, humor és elfogadás), négy pedig a szívé (megbocsátás, hála, együttérzés és nagylelkűség). A gondolkodók nagy érdeme, hogy elemzéseik alapján fogalmazták meg következtetéseiket, sőt, néhány szóban a megvalósítás módjait is.

A boldogság kérdése nem új keletű, és nem csak a világi gondolkodókat foglalkoztatja. Olyasvalami, amivel Isten maga is törődik. A Szentírásban nemcsak következtetéseket, hanem megoldásokat, a boldogság receptjét is megtaláljuk. Máté evangéliuma 5. fejezetében maga a Megváltó fogalmazott meg olyan rendeleteket, amelyek egy része a boldogság feltételeit, útját mutatja be. A Mester minden üzenete lényegében egy utat tár fel előttünk, amelyet bejárva az ember boldog lehet. Ő határozta meg a fontossági sorrendet, a boldogsághoz vezető igazán fontos dolgokat, és felsorolta az okokat is, amelyek boldogságunk alapját kell, hogy képezzék.

Jézus úgy mutatta be önmagát, mint Világosság, Békesség, Élő Víz, Élet Kenyere, Út, Ajtó, amelyen át beléphetünk az Ő országába. Még mire lenne szükségünk, vagy még mit nem kaptunk meg Tőle és Általa? Csak az keresheti máshol a boldogságot, aki menekül a boldogságtól és nem érti annak fogalmát. Nincs abban semmi rossz, ha felismerjük, hogy a híres emberek is keresik a boldogságot; nem helytelen dolog saját felfedezéseket tenni és következtetéseket levonni, azonban a legfontosabb az a tudat, hogy a boldogság szoros kapcsolatban áll Istennel. Az ember saját ereje vagy akár tévedései miatt is euforikus állapotba kerülhet, ugyanakkor kábult állapotba is; lehet közömbös vagy tudatlan, naiv vagy ittas, azonban a boldogságot egyedül csak Isten mellett és az Ő segítsége által érheti el.

Elmélkedésre: Egy ősi mondás szerint a boldogság nem a véletlen műve. Ápolni, táplálni, oltalmazni és nevelni kell, mint egy növényt. Csak a gaz és a gyom nő magától. Minden egyébhez akaratra, imára és erőre van szükség. Ha boldognak érzed magad, légy hálás érte, és próbáld megőrizni ezt az állapotot! Ha boldogtalannak érzed magad, keresd az Isten felé vezető utat! Ha közeledsz Istenhez, teljesen biztos, hogy a boldogság felé haladsz.

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.