myBible logó myBible
Fiókom

2021. augusztus 13., péntek

Képességvizsga

„Aki megváltja életedet a koporsótól; kegyelemmel és irgalmassággal koronáz meg téged” (Zsolt 103:4)

Életünk különböző szakaszokra van felosztva: korai gyermekkor, amelyre már nem is emlékszünk; óvódás korszak, első osztály és elemi iskola, ötödik osztálytól az általános iskola, ami után következik a középiskola, majd az egyetem. A líceumi időszak előtt azonban le kell küzdenünk egy az oktatási bürokrácia által kitalált akadályt, amit eléggé furcsán „képességvizsgának” neveznek. Ezzel a vizsgával még azt sem tudod, hogy igazából mit kell bebizonyítanod, de az biztos, hogy mindenképpen sikerrel kell venned. Egyesek számára ez az akadály egy lépcsőfok a felfelé kapaszkodáshoz, mások számára pedig leküzdhetetlen torlasz. Miközben az érettségi- vagy az egyetemi felvételi vizsgára sokan visszaemlékeznek, a képességvizsgáról szinte azonnal mindenki megfeledkezik. A jelenlegi felállás szerint igazából nem is jelent többet egy előre tudott akadálynál. Kikerülhetetlen, mert akkor is sor kerül rá, ha ügyet sem vetsz rá, viszont ez esetben elbuksz a vizsgán, ami talán fájdalmakat is okoz majd. Ha készülsz rá, kevés odafigyeléssel is sikeres vizsgát tehetsz le, amivel meghatározhatod a jövőd irányát.

Útkereszteződéshez közeledve általában az útfestés választja el egymástól a különböző irányba vezető sávokat. Az irányválasztás függvényében kell egyik vagy másik sávba besorolni, különben később vissza kell fordulni. Nos, ilyen a képességvizsga is, ezért érdemes figyelmet fordítani rá.

Most beszéljünk egy kicsit a képességekről. Mit jelent képesnek lenni valamire? Bizonyos területeken hozzáértőnek, sőt szakértőnek tartjuk magunkat, más esetben azonban a hozzáértés hiányáról teszünk bizonyságot. De kinek a megítélése alapján nem vagyunk képesek valamire? A saját vagy a mások megítélése alapján? Ki szavatolja, hogy a felmérés kellően objektív és vitathatatlan? Vagy mint minden emberi tényező, ez is csupán szubjektivitást tükröz?

Amikor feltámadása után a Megváltó a tanítványaival együtt étkezett, ránézett a képességvizsgát épp elbukó Péterre, és közölte vele, hogy azt szeretné, ha ő lenne minden ember vezetője és pásztora. Péter azt hitte, hogy ő már bukott ember, Krisztus megítélése alapján viszont nagy apostol volt.

Elmélkedésre: Az utóbbi időben buktál-e el valamilyen vizsgán vagy élethelyzetben? Elesettnek érzed magad, mert nem sikerült valamit bizonyítanod? Ne feledd, hogy Jézus kinyújtja a karját, és felszólít, hogy légy az Ő követője, ami azonban már egyáltalán nem elhanyagolható tényező.

 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.