2021. augusztus 11., szerda
Nyolcaddöntők
https://youtu.be/n5iIrENU9uE
„Ímé, az Isten az én szabadítóm! Bízom, és nem félek; mert erősségem és énekem az Úr, az Úr, és lőn nékem szabadítóm!” (Ésa 12:2)
A sporttornák során az épp zajló szakasz megnevezésének a kétszeres számú csapata szokott részt venni. Például: a nyolcaddöntőkben 16 csapat mérkőzik meg, a negyeddöntőkben 8, az elődöntőkben 4, míg a döntőben két csapat méri össze az erejét. Ezek már kieséses szakaszoknak számítanak, ami azt jelenti, hogy a nyertes tovább megy, a vesztes pedig búcsúzik a tornától.
A különböző szakaszok megnevezése mindig felülről indul az alapszakasz felé. Ez úgy valósul meg, hogy meghatározzák a kiinduló pontot, vagyis azt, hogy milyen „mélyről”, vagyis hány versenyzővel vagy csapattal indítják a kiírt versenyt. Az alappontról való indulás számos területen megtalálható. Ilyen például az egyedi kiindulópont is, ami azonban akár többszörös eredményt is hozhat. A sportversenyeken több alapról indulnak el, végül pedig csak egy valaki (csak egy csapat) győz: egy aranyérem, egy trófea került kiosztásra.
Az építkezéseknél általában az alapból kiindulva épülnek fel a szobák, a lakrészek, az emeletek. A versenyeken azonban az ellenfél kiejtése biztosítja az előrehaladást.
E két említett modellből érdekes tanulságot vonhatunk le. A verseny-modell emberi találmány; mely során az ember minden eljárásának alapját az ellenfél kiejtése vagy legyőzése jelenti. Noha kezdetben egy igen széles részvételről, alapról beszélhetünk, ez csupán arra jó, hogy egyesek ezt minél hatékonyabban kihasználva egyre több ellenfelet ejtsenek ki. Az építési-modell azonban már Istentől származik; Ő egy egyedi és biztos alapot fektetett le – Krisztust, a korszakok Szikláját –, és erre az alapra kezdte felépíteni emeletről emeletre az egyházat. Itt senkinek sem kell kiesnie, elbúcsúznia, mivel a résztvevők egymást támogatják. Az erősek valóságos oszlopokként állnak, és mindenki megtalálja a maga jól meghatározott helyét, ahol értéket képviselhet.
Isten tervében nincs előválogatás, selejtező torna, sem nyolcaddöntő, sem negyeddöntő, de még döntő sem. Ő teljes megváltást biztosított, amikor meghalt értünk, most pedig helyet készít minden ember számára, mivel díjat akar osztani megváltottainak.
Elmélkedésre: Ha elégtételt érzel, amikor valaki kiesik vagy elbukik, akkor meglehet, hogy nem a helyes életmodellt követed. Inkább építs Istennel, mint rombolj az emberi büszkeséggel!