myBible logó myBible
Fiókom

2021. augusztus 4., szerda

A végtelen jele

https://youtu.be/sM2tVemBwY0
„Mert én tudom az én gondolataimat, amelyeket én felőletek gondolok, azt mondja az Úr; békességnek és nem háborúságnak gondolata, hogy kívánatos véget adjak néktek.” (Jer 29:11)

Azt tartják, hogy a nyolcas az egyik legsikeresebb számjegy, mivel a végtelen jelét is belőle formálták meg. Egyesek szerint a nyolcas szám két egymáshoz illesztett köre jelképezi a kapcsolatot ég és föld, Teremtő és teremtmény között. A végtelen jele a latin infinitus szóból ered, aminek jelentése: határtalan. Általában több fogalmat rejt magában, ám mindegyik olyasvalamire utal, ami „sosem ér véget”, vagy „nagyobb, mint bármely legnagyobb dolog, amit csak elképzelsz”. A filozófiában Kant első antinómiája a végtelen térre és időre vonatkozik. A teológiában, mint ahogy a filozófiában is, a végtelenhez köthetők olyan fogalmak, mint Isten vagy az „abszolút”. A végtelen gondolata az ember számára azt jelenti, amit nem képes felfogni, elképzelni vagy megérteni. Elménk ezeket végtelennek nevezi, és lemond a magyarázatok kereséséről. Ha valami végtelen, akkor már nincs is értelme gondolni rá.

Az átlagemberektől elvárható, hogy elérhetetlennek tartsák a látóhatárt és mindazt, ami túl van a látószögükön, és meghaladja az értelmüket. Csupán néhány ember próbálja elérni az ismeretlen végtelent. Ilyenek az írók, a művészek, akik az ismert világ képeivel népesítik be a végtelen teret, és próbálkoznak meg a különböző kombinációkkal. Aztán ott vannak a kutatók, akik általában kérdéseikkel feszegetik a határokat, és mindig azt gondolják, hogy a jelenlegi ismert határokon túl van egy újabb lépés. Nekik köszönhetően fejlődött az emberiség. Viszont a legtöbb ember elővigyázatos, vagyis sosem próbálja feszegetni a határait, és általában jóval a korlátai előtt megáll. Nekik mindig megfelel az adott helyzet. Ők szokták méltatlankodva kérdezni: „Miért nem elég az, ami most van?” Sajnos nagyon sok keresztény is erénynek tartja az egy helyben maradást.

Elmélkedésre: Az igazi keresztény jövőbelátó. Nem vagy keresztény, ha legalább meg sem próbálsz túllátni a jelenlegi világon, és nem élsz arra gondolva, aminek az előkészítését megígérte a Megváltó. A végtelen lényegében a keresztény ember létezésének a tere, hiszen a kereszténység fogalmához társul Isten, vagyis a végtelen.

 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.