myBible logó myBible
Fiókom

2021. július 28., szerda

A világ hét csodája

https://youtu.be/B2Q9KKvM1Fc

„Uram! Te adsz nékünk békességet, hisz minden dolgainkat megcselekedted értünk.” (Ésa 26:12)

Az ókori világ hét csodáját először Szidóni Antipatrosz említette a Kr. e. II. században. Úgy tűnik, a felsorolás az akkori görög utazók útleírásai alapján készült, és csak Földközi-tengerhez közeli építményeket tartalmazott.

A gízai nagy piramis, Szemiramisz függőkertje, az efézusi Artemisz-templom, az olimposzi Zeusz-szobor, a halikarnasszoszi mauzóleum, a rodoszi kolosszus és az alexandriai világítótorony jelentette hosszú időkön át az emberiség legimpozánsabb építményeit, megvalósításait. Az építmények zömét földrengések rongálták meg, az efézusi templomot pedig tűzvész pusztította el.

Ezekről ma már csupán leírások vagy vázlatok maradtak fenn. Csak a hajdan élt emberek tanúsága alapján és a történelmi bizonyítékokra támaszkodva nevezzük őket csodáknak.

Furcsa, hogy emberek által készített „csodákról” könnyen elhisszük, hogy valóban léteztek, viszont amikor Isten csodáiról esik szó, vagy különösen azokról, amelyeket az Üdvözítő tett földi élete során, akkor kételkedni kezdünk, kézzel fogható bizonyítékokat követelünk, és gyakran tagadjuk a létezésüket.

Valami történik az ember elméjével és szívével, amikor el kellene fogadnia mindazt, amit Isten tett érette, ám ami meghaladja a felfogóképességét és az általa ismert természet törvényeit. A valóság az, hogy Sátán befolyásos munkával képes elhinteni a kételyt és a hitetlenséget Isten közbelépései iránt, amivel aztán az embert a csüggedésbe taszítja, és elhiteti vele, hogy sosem fogja tudni legyőzni a bűnt, a gyengeségeit vagy akár a betegséget. Azonban, amikor valaki nem hajlandó hinni, azzal csupán saját maga számára teszi hatástalanná Isten erejét.

Elmélkedésre: Lényegében kultúra kérdése, hogy elfogadjuk-e vagy sem az emberek által megvalósított csodákat, azonban jelentős veszteséggel jár az, ha nem hisszük azokat a csodákat, amiket Isten tehet meg érettünk, vagy ha kételkedünk abban, hogy Ő képes üdvözíteni az elveszendő embert. Megváltásunk a világegyetem egyik legnagyobb csodája.

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.