myBible logó myBible
Fiókom

2021. július 19., hétfő

Hétfejű sárkány

https://youtu.be/7x3bHtIHINA

„Jobb az Úrban bízni, mint főemberekben reménykedni.” (Zsolt 118:9)

Lucifer, Kígyó, Sátán – ezek a nevek sok más megnevezéssel együtt ugyanarra a személyre vonatkoznak. Az Ördögre utaló nevek és jelképek között megtaláljuk a hétfejű sárkány kifejezést is, amely rámutat arra a mennyben zajló nagy küzdelemre, amit a Jelenések könyvében olvashatunk. Ez a jelkép, ami egy a valóságban nem létező állatra utal, tulajdonképpen e mennyből kivetett lény azon tulajdonságaira mutat rá, amelyek az ott kirobbanó és a földön folytatódó lázadás következményei. A hét fej egyfelől a lény veszélyes voltát, álnok jellemét és azon képességeit mutatja, amiket bevet annak érdekében, hogy elpusztíthassa az embert. Amióta meg lett tiltva neki, hogy felkeressen más bolygókat, és a Golgotán örökre le lett győzve, ez a sárkány minden erejét megfeszítve használja fel eszközeit az emberi nemzetség elpusztítására. Ez megrettentheti és megfélemlítheti Isten gyermekeit, azonban a sárkány történetének egyik legfontosabb eleme az, hogy ő már elveszítette a csatát, és az egész világegyetem előtt nyilvánvalóvá lettek a szándékai. Csak úgy képes behatolni a gondolatvilágunkba és a szívünkbe, ha azt megengedjük neki. Ő csupán feltételezésekbe bocsátkozik, és elkeseredett küzdelmet vív, tudva azt, hogy már csak kevés ideje van.

Isten nem hagyja válasz nélkül egyetlen ember kérését sem, aki oltalomért fordul Hozzá. A leggyengébb, legösszetörtebb ember imája is mozgásba lendíti az egész mennyet, és angyalsereg indul a gonosz által ostromolt lélek segítségére. Sátán semmitől sem fél jobban, mint az imádkozó embertől vagy attól, aki olvassa Isten Igéjét. Az ima olyan, mint egy hatalmas kard, ami képes levágni a feldühödött sárkány hét fejét.

Elmélkedésre: Fontos tudni, hogy nem kell folyamatosan a gonosszal való találkozástól rettegnünk. Viszont Isten oltalmazó szárnyainak árnyékában kell maradnunk, és kérnünk kell Őt, hogy legyen velünk, mert akkor a démonok még a hajunk szálának sem árthatnak.

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.