myBible logó myBible
Fiókom

2021. július 12., hétfő

Hét diakónus

https://youtu.be/I_gXvnUJGGQ
„Ezért így szól az Úr Isten: Ímé, Sionban egy követ tettem le, egy próbakövet, drága szegletkövet, erős alappal, aki benne hisz, az nem fut!”
(Ésa 28:16)

Miután a Megváltó felment a mennybe, a tanítványok összegyűltek, és kezdték elmesélni egymásnak Jézus csodatetteit. Felemlegették azt az ígéretet, ami Jézus visszajövetelének reménységét nyújtotta számukra. Egyre többen fogadták el a hitet és követték az Üdvözítőt. A kezdetekre jellemző lelkesedésnek tudható be, hogy egyesek egyszerűen nem tudtak betelni az Igével, ezért nagyon sok időt töltöttek a társaikkal. Mivel azonban az élet nemcsak prédikálásból és beszélgetésekből áll, rájöttek, hogy az embereknek enni is kell, sőt menedékre is szükségük van, ezen túl pedig egymást segíteniük, és bizonyos szabályokat megszabniuk.

Gyakorlatilag ekkor zajlott az általunk első gyülekezetként ismert egyház megalakulásának folyamata. Megfogalmazták a szervezeti és magatartásbeli szabályokat; feladatokat osztottak ki, és támogatták a rászorulókat. Nemcsak lelki téren kellett kielégíteni a szükségleteket, hanem az élet különböző területein, a mindennapokban is. Amint az apostolok felfogták, hogy az egyház fejlődésével együtt a szükségletek és a feladatok is gyarapodnak, azonnal eldöntötték, hogy választanak hét rátermett, jóravaló és odaszentelt életű diakónust. E személyek kinevezésének talán legfontosabb aspektusa az volt, hogy az akkori vezetők imádkoztak, mennyei vezetésért könyörögtek, majd Istennel és a jelenlevőkkel együtt meghatározták azokat a fontos kritériumokat, amelyeknek a megválasztandó személyeknek meg kellett felelniük. A hangsúly mindenekelőtt az erkölcsi tulajdonságokra esett, az adminisztrációs képességek csak másodrendűek voltak. Isten népe számára a legfontosabb dolog a hűség, a jó hírnév, az erkölcsi tisztaság és a jó kapcsolatok elve volt. Isten pontosan ezt várja el tőlünk is, akik a történelem végén élünk.

Elmélkedésre: Rendelkezz bármilyen képességekkel, mégis a jellem a legfontosabb. Ha Istent szeretnéd szolgálni, meg fogod látni, hogy megadja azokat a képességeket, amelyekre szükséged van. Viszont mindenekelőtt tudtodra akarja adni, hogy megváltott személy van, és a lelki javadra törekszik. Ha engedsz a vezetésének, tevékenységeidet meg fogja áldani hozzáértéssel, sikerrel és örömmel. Isten azt szeretné, hogy legyünk boldogok, miközben Őt szolgáljuk.

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.