Hét híres domb

https://youtu.be/YdgFoAe_SaI
„És fejjé tesz téged az Úr és nem farkká, és mindinkább feljebbvaló leszel és nem alábbvaló, ha hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek parancsolataira.” (5Móz 28:13)

A Tevere folyó bal partján helyezkedik el a hét domb, amelyre felépült Róma, a mai Olaszország fővárosa. A hely különleges szerepet töltött be az ókori Róma mitológiájában, vallásában és politikájában. A hagyomány szerint a várost Romulus alapította a Palatinus dombon.

Létezik egy különálló domb, a Colle Velia, amely nem tartozik a hét domb közé. Ezt a halmot a XX. században a földdel tették egyenlővé, hogy feltárhassák a birodalmi fórumhoz vezető utat.

Az a tény, hogy a fővárost hét dombra építették, igen büszkévé tette a hajdani rómaiakat, és ezért is tartották öröknek és bevehetetlennek a várost. A helyszín kiválasztásánál az játszott közre, hogy azt gondolták, így közelebb kerülnek majd az istenekhez. Bármelyik kapun keresztül távozott valaki Rómából, mindig lefelé kellett haladnia, a város felé azonban mindig megalázkodva kellett felfelé kapaszkodnia. Madártávlatból a város fenséget és felsőbbrendűséget sugárzott. A történelem fintora, hogy az örök és dicsőséges Rómát nem külső hadak, hanem épp a falain belül székelő örült császár pusztította el. A hét halmon álló város pusztulását belső ellenség okozta.

Az esetnek érdekes tanulsága van: tűnjön bármilyen bevehetetlennek egy emberi építmény, a valóságban vagy akár a szemlélő számára tűnjön a legmagasabbnak, pusztulása épp onnan fog bekövetkezni, ahonnan a legkevésbé várható. A büszkeség nem szavatolja a biztonságot, sőt, ellenkezőleg, a kettő egyáltalán nem fér meg egymás mellett. A látszatdicsőség nem akadályozza meg a rejtett sebezhetőségek napfényre kerülését.

Ilyen értelemben szólítja meg Isten az ember szívét Jeremiás próféta által, és kijelenti, hogy „csalárdabb a szív mindennél, és gonosz az; kicsoda ismerhetné azt?”

Elmélkedésre: Legyenek a lehető legmagasztosabb megvalósításaid, akkor sincs okod a büszkeségre és a hamis biztonságérzetre. Adj helyet inkább az alázatnak, amely minden helyzetben Isten jóságára és oltalmára hagyatkozik!