myBible logó myBible
Fiókom

2021. július 8., csütörtök

Bálám hét oltára

https://youtu.be/ZqIGguQWmFc
„Nem illet téged a veszedelem, és csapás nem közelget a sátorodhoz.”
(Zsolt 91:10)

A bibliai történelemben egy igen szomorú élettörténettel is alkalmunk van találkozni. Olyan emberről van szó, aki kezdetben hűséges volt Istenhez, különleges kapcsolatot ápolt Vele, és meg volt áldva a prófétálás, az álomlátás ajándékával is. Bálámról van szó, Isten híres prófétájáról és szolgájáról.

Egy napon felszólítást kapott, hogy mondjon átkot az egyik király ellenségeire. Amellett, hogy az Úr prófétája sosem rombol, hanem épít, megdöbbentő volt számára, hogy Bálák király épp Isten népére akart átkot kérni. Ennél nagyobb ellentmondásba nem is keveredhetett volna. A prófétától azonban elvárnánk, hogy tiltakozzon egy ilyen kéréssel szemben, s tegye ezt oly határozottan, hogy senki se merje többé meggyőzni az ellenkezőjéről. Úgy tűnik azonban, hogy nem így járt el. Előbb alkudozni próbált, amibe Istent is be akarta vonni. Szerette volna végrehajtani a feladatot, viszont nem tehette meg, ha nem kap segítséget Istentől, mivel az Úrnak kellett volna biztosítania a kívánt átkot. Bálám tehát azt próbálta elérni, hogy Isten átkozza meg saját gyermekeit. Ennyire balga volt? Bizonyos értelemben igen. Egyszerűen elveszítette az eszét a pénz szeretete miatt. Pénzt is akart szerezni, de Istennel is jó kapcsolatban akart maradni. Azonban nem fogta fel, hogy nem maradhat Isten barátja, ha közben megátkozza az Ő gyermekeit. Ez azt jelenti, hogy az ellenség barátjává lett. Siralmas kudarcot vallott.

Elmélkedésre: Nincs okunk egyezkedni Isten ellenségeivel. Ne tegyük se anyagi nyereségért, se előnyökért, se bármilyen kísértés miatt! Isten sosem fog támogatni bennünket abban, hogy valakinek rosszat tegyünk, még akkor sem, ha az illető sokat vétett ellenünk!

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.