2021. június 26., szombat
Római hatos
„Az Úr Istenbe vetem reménységemet, hogy hirdessem minden te cselekedetedet.” (Zsolt 73:28)
A római hatos számjegynek egyszerű története van: a kéz és az ujjak segítségével végzett számolásból ered. A zárt ökölből két ujj segítségével formált V betű az ötös számjegyet jelenti, a másik kézen pedig minden egyes ujj egy ehhez hozzáadott számot jelent. Érdekes tény, hogy a tízest például a karokból formált X-szel jelölték.
Római számrendszert ma már csak régi épületek vagy neves egyetemek homlokzatán találunk, mivel a mai civilizáció kezdeti időszakában a latin nyelvet használták.
A jelenleg használatban levő írásjelek, betűk vagy számjegyek zömének volt egy-egy megfelelő jelképe vagy jele, ami általában a mindennapi élethez volt köthető. A halláskárosultak például egy olyan jelnyelvezetet használnak, amely az emberi lény közös, könnyen érthető vagy következtethető jelképeire épül. Csodálatra méltó, ahogy ezt a nyelvezetet megértik, és ahogy kommunikálnak egyesek, és teszik ezt olyan természetességgel, mintha minden hangot hallanának. Ez is azt igazolja, hogy egy hiányosságot általában más képességek igyekeznek kompenzálni.
Itt viszont felmerül egy másik kérdés. Miért van az, hogy mi, akik tudunk beszélni, mégis olyan nehezen fejezzük ki az érzelmeinket és a gondolatainkat? Mi, akik hallókészülék nélkül is érzékeljük a hanghullámokat, miért viselkedünk úgy, mint a halláskárosultak, és hagynak hidegen a körülöttünk élő emberek szükségletei?
Mi lehetne az a jel, az a megnyilvánulás, ami arra késztetne, hogy lépjünk ki a komfortzónánkból, és vegyük ki a részünket az emberi szenvedések enyhítéséből?
Elmélkedésre: A világon mindennek van jele. Jele van a kérdésnek és a kommunikációnak; a szenvedésnek és a gyógyulásnak. Ez azonban nem az ajkunkra vagy a fülünkre ró feladatot, hanem a szívünkre. A szívből jövő szó sokkal hatásosabb, és sokkal terjedelmesebb ábécével rendelkezik. Csak meg kell tanulnunk szívvel hallani, hogy a kezünkkel válaszolva cselekedhessünk.