2021. június 20., vasárnap
A hatodik órában
https://youtu.be/Xo364x5FQKM
„Mikor megsokasodtak bennem az én aggódásaim: a te vigasztalásaid megvidámították az én lelkemet.” (Zsolt 94:19)
Az emberiséget érintő legmeghatóbb történet a Golgotán zajlott. Az evangéliumokban ez a pillanat a következőképpen van megörökítve: „Hat órától kezdve pedig sötétség lőn mind az egész földön.”
Pontosan nem tudjuk, mennyi idő telt el a sötétedés és az Üdvözítő halálának beállta között, azt viszont tudjuk, hogy hat órakor kezdődött el az a haláltusa, amit ember még sosem élt át. Isten Fia érettünk halt meg a kereszten. Vállain hordozta a világ összes bűnét, hogy engesztelést szerezzen az emberi nemzetség számára. A teher teljes mértékben összetörte Őt, ezért érezte elhagyatottnak magát. Felkiáltott: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?” A sűrű sötétségen minden idők legkeservesebb kérdése hasított át. Nincs is fájdalmasabb és keserűbb az elhagyatottság érzésénél. Ezt kellett volna megtapasztalnia a bűnös embernek, de a keresztáldozat révén épp ettől mentesült. Ezt a terhet egyetlen ember sem élhette volna túl.
Igazából fel sem merült, hogy egy elbukott lénynek kellene elviselnie a bűn terhét. Ehhez olyasvalakire volt szükség, Aki a bűn és a halál fölött áll, és bár örök, mégis meghalhat, de legyőzheti a halált. Ezt a drámát mi, emberek fel sem tudjuk fogni. Csupán azt tudjuk megérteni, ami mögötte áll: a szeretetet.
A hatodik óra felfoghatatlan történetében a szeretet az a bizonyosság, amit Isten minden embernek felkínál. Senki sem mondhatja többé, hogy őt nem szeretik, hogy esélytelen és menthetetlen. A Golgota sötétségéből kitörve a világ végéig is eljutott a hír, hogy újból visszajuthatunk Isten családjába, mert ki lett fizetve a megváltásunk bére.
Elmélkedésre: Van-e még valami, ami távol tart az Üdvözítődtől? Még mindig kételkedsz abban, hogy megbocsátást és megváltást nyerhetsz? Aggódsz azért, mert nem vagy képes legyőznöd a gyengeségeidet és a bűnt? Miért hinnéd azt, hogy bár Ő meghalt, mégis a te képességeidre bízta az üdvösséged megszerzését? Kegyelem és hit által nyerünk üdvösséget, és ez nem tőlünk van, hanem Isten ajándéka. Egyszerűen csak kérned kell ezt az ajándékot!